ÉrintŐ

ÉrintŐ A masszázson túl...
Az esszenciák - és én
Mit jelentenek?
- Egy jó társat
- Tanítanak, ha k?

09/10/2025

Energetikailag egy nagyon intenzív időszakot élünk. Minden változik körülöttünk, sokszor úgy érezhetjük, feje tetejére állt minden. Az, hogy neked mit hoz az adott időszak azon múlik, hogy TE mit teszel azért, hogy együtt tudj áramlani, együtt tudj működni az energiákkal. Ami most megméretik, az a tudatosságunk.

Abból, ahogyan most állunk egy-egy helyzetben, ahogy éppen viselkedünk, egyértelművé teszi, hogy hol is tartunk. Hiába szeretnénk palástolni, eltakarni, már nem tudjuk. Olyan, mintha átlátszóvá váltunk volna, olyan mintha minden álarc lehullana. Most már nem tudjuk elrejteni, nem tudjuk nem megmutatni, nem tudunk “jól” viselkedni. Már nincs erőnk és türelmünk ahhoz, hogy azt ami bennünk feszül, elrejtsük. Elrejtettük évekig, akár évtizedekig és egyre csak halmoztuk…betelt, vége…robbannia kell egyszer. Fel kell, hogy robbanjon bennünk ahhoz, hogy aztán tiszta lappal valami újat kezdjünk.

Mit tettél és miért tetted ezt magaddal?

Mert szerettél volna megfelelni, jól viselkedni, jó és szép arcot mutatni…aztán rájöttél szépen lassan, hogy nem tudsz. Nem tudunk mindenkinek megfelelni, nem tudunk mindenhez jó pofát vágni, nem tudunk mindig, minden körülmények között viselkedni. Mikor megláttad ezt és mert nem tudtál mit kezdeni ezzel a ténnyel, kivonultál az életedből, kiléptél belőle. Kiléptél és azóta nem veszel részt benne, kívülről látod, működteted. Egy felhő tetején csücsülsz.

Az elmúlt hónapokban abban támogatott az energia minket, hogy letisztuljanak a dolgok bennünk és mindezeket az “elcsúszásokat” megláthassuk. Ráébredhettünk és felismerhettük, hogy mi az amit talán helytelenül értelmeztünk és ennek következményeként, kivonultunk. Vannak akik annyira távolra léptek önmaguktól, hogy minden gyakorlatiasságuk megszűnt. Olyan, mintha kővé dermedtek volna saját életükben.

Itt és most a varázslat segít nekünk. Olyan erők és energiák, melyek képesek felszabadítani minket ebből az álomból, segít lejönni a felhőnk tetejéről.

Bátornak kell most lennünk, nagyot kell lépjünk! Bátorság kell ahhoz, hogy szembe nézzünk önmagunkkal, meglássuk, hogy mit tettünk és miért tettük. Bátornak kell lenni, hogy képesek legyünk álarcok nélkül élni, bátorság kell ahhoz, tudjunk az életünkre IGENT mondani, hogy ne kelljen újra a felhő tetejére ülni.

Most sem támaszkodhatsz másra, mint önmagadra. Állj meg egy pillanatra és figyelj! Hallgass! Halld meg a saját belső hangodat, azt amit mond neked, amit üzen. Figyelj az érzéseidre, érzeteidre és hagyd, hogy ezek vezessenek. Igaz hittel szívedben, kezdj tiszta lappal új életet, olyan életet amit te választasz Önmagadnak, olyan minőségű életet amiben szívesen maradsz benne, amire te magad is szívesen mondasz IGENT!

Lásd, érezd és éld az életet! Lásd meg, hogy milyen csodálatos minden! Lásd és tudd, hogy mindennek és mindenkinek helye van benne, senkit, semmit nem tagadhatsz meg, mert így van REND! Soha egy pillanatra ne felejtsd el, hogy ha te megtartod a Rendet, a rend is megtart téged!

Koncentrálj saját különlegességedre, lásd meg, hogy más vagy, mint mások, lásd meg, hogy helyed és küldetésed van a Mindenségben! Találj rá saját helyedre, nyisd meg a szívedet és vállald fel tudatosan ezt az életet! Indulj el végre és találd meg az ÖRÖMÖT az életedben!

Légy magadhoz hűséges, szeretetteljes, légy Önmagad társa mindenben! Ne feledd, te mindig ott vagy magadnak…és ez a lényeg! Minden más lényegtelen.

Csodálatos napokat kívánunk!

Szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta

26/09/2025
FókuszváltásAmíg csupán a feladatod teljesítésére törekedsz és annak tökéletes megoldására addig valaki más céljainak el...
26/09/2025

Fókuszváltás

Amíg csupán a feladatod teljesítésére törekedsz és annak tökéletes megoldására addig valaki más céljainak elérésében munkálkodsz.

Mielőtt elvesznél a jól csinálásba, nézz fel, merre visz az út és milyen vonatra szálltál fel.

Mit csinálsz?
Miért csinálod?
Nézz körül, hol vagy?
Most!

Ha nem tetszik amit látsz, változtass, írd át, válts irányt...
Van választásod

Engedd, hogy célod benned, a szívedben születhessen és megjelenik a hozzá vezető út, amit jó szívvel követhetsz


Szolgálatba burkolt szolgaság...Sokáig hisszük , hogy  szolgálunk , de csak egy jól irányítható bábként élünk.Generációk...
24/09/2025

Szolgálatba burkolt szolgaság...

Sokáig hisszük , hogy szolgálunk , de csak egy jól irányítható bábként élünk.
Generációk óta futó programok rabságában, megszokásból és megfelelesből való cselekvéssel az anyagért cserébe.
Beleragadva az áldozat szerepbe merülünk alá a megtapasztalásba ~egy fejlődés szabta úton ~ a felismerés és emelkedés reményében... A megkeményedettség beszűkült látómezejében nehéz a változás, a tudatalatti mérgek erősen körnek, nehéz feladni a káros mintát. Az élet terheinek megemésztetlensége némaságba zár. Elég már...

A belső hang erejének engedelmeskedve törik a zár, nyílik a szív. Érkezik a felismerés és a szolgálat felfedi magát: ( gondolat, szó és tett teljes egységében)
"egy olyan célért tenni, ami mindenkinek a javát szolgálja."

"Segítek egy olyan világ megteremtésében, ahol biztonságosan szerethetjük egymást."




Fotó:Freedom
Zenos Frudakis

19/09/2025

Meet the new dōTERRA Castor Oil! 🤍
 
Scalp + hair support? Absolutely.
Comforting wellness routines? Yes, please.
 
This rich, nourishing oil is perfect for skin, hair, and even castor oil packs. Add it to your self-care lineup and feel the difference.
 
Who’s ready for Castor Oil? Available October 1st.

18/09/2025

Ferencmajorban jártunk a Horváth agrofarmon, délutáni programunk helyszínén

🐐Ahol sok barátságos és játékos állat fogadott bennünket.

♡Megismerkedhettünk a fermentálás művészetével, a szuperélelmiszerek készítésével.
♡A fermentált finomságok nem csak hogy szemet gyönyörködtetőek, de az egyik leghatásosabb módja, hogy visszaállítsuk az egészséges bélflóránkat, hiszen természetes pre és probiotikumos készítmények.
♡A kiadós kóstoló után mindenki elkészíthette a számára legízletesebb fermentált szuper- élelmiszerét.
♡Köszönjük szépen Lencsés Rita szakértelmét és hogy megosztotta velünk ezt a tudást
♡A házigazdának a szervezést és a helyszínt Németi

Hogy miből készültek a finomságok?
Káposzta, hagyma, brokkoli, répa, fokhagyma, karfiol, karalábé, banán, paprika uborka, baberlevél, bors, borókabogyó, koriander, kömény...



A fény meséje...Egyszer volt, réges régen, hogy a fény szerette volna látni magát ezért arra gondolt minden ember szívéb...
11/09/2025

A fény meséje...

Egyszer volt, réges régen, hogy a fény szerette volna látni magát ezért arra gondolt minden ember szívébe elhelyez egy fénysugarat magából, hogy láthatóvá váljon.

Az emberek őrizték és táplálták a kapott ajándékot, mely mindíg megmutatta számukra a helyes utat és nyitva tartotta szívüket.

Minél nagyobb szeretettel és figyelemmel szolgálták annál nagyobb fénnyel világította be az életüket.
Bizalommal és hittel gondozták ezt az éltető fényt.
Tudták, hogy a rájuk bízott FÉNYT őrizni és szívükben ÉLNI kell
Így a fénnyel, méltó módon élték életüket.

Az idő múlásával az emberek elkezdtek másfele fordulni és egyre kevesebb figyelmet fordítani a bennük fénylő életre.
Rosszul bántak vele, már nem úgy gondozták.
A fény elkezdett halványulni, majd kihúnyt, és az emberek lassan megfeledkeztek róla.

A dolgok kezdtek nehezebben menni.
Sötetség borult az emberekre és a szívük bezárult ezzel elzárva a fényt is.
Nélküle szívük megtelt félelemmel, aggódással, szorongással, irigységgel, rosszallással, bántással.

Egyszercsak egy újabb fény érkezett és halkan szólongatni kezdte az embereket, emlékeztetve, hogy mindig bennük él.
Néhányan meghallották a hívást és újra követni kezdték.

Tudták és megertették, hogy minden, amit önmaguk ellen tettek minden bántás, félelem, fájdalom, aggodalom minden egyes gondolat szó és tett a bennük élő fényt gyengítette.
Minden amit nem szívből tettek, megmérgezve árnyékként vetült életükre.

Ők tudták, hogy azok a sötét helyek, ahol jártak nem voltak hiábavalók, mert az árnyék által vált láthatóvá minden begyógyulatlan seb.
Odavezetett ahol az elszenvedett múlt fájdalma gyógyulasra várt.

Az emberek elkezdtek emlékezni és újra hallani a szívükből érkező hívó szót. A bennük élő fény felé fordultak hittel, bizalommal és szeretettel.

A FÉNY újra felragyogott és megláthatta magát az emberek szívében.

Szeretettel a mai napra♡

♡A lélek nem szavakkal beszél, hanem rezgéseken, érzéseken és szimbólumokon keresztül.♡Ebben a térben jelennek meg az es...
07/09/2025

♡A lélek nem szavakkal beszél, hanem rezgéseken, érzéseken és szimbólumokon keresztül.

♡Ebben a térben jelennek meg az esszenciák – finom minőségek, melyek nem csak tükröt tartanak, de egyben ajtót is nyitnak a változás felé.

♡Amikor egy esszencia megjelenik a lélek üzenetét hallhatod, és megszólít, amikor nyitott szívvel fogadod

♡Egy finom, de határozott hívás ez – a gyógyulásra, az átalakulásra, az emelkedésre.

♡Mert ha valami megjelenik, az azt jelenti, hogy készen állsz rá.

♡Készen állsz meghallani, befogadni, és változtatni.

♡Az esszencia nem erőltet, nem sürget.

♡Csendben jelen van, és ha figyelsz rá, megérzed: pontosan azt hozza el, amire most a legnagyobb szükséged van.

♡Talán egy régi fájdalmat old, talán egy új irányba terel – de mindig a lélek legmélyebb szándéka szerint szól hozzád.


Cím

Bacsó Béla Utca 66. 16. ép. 1. Lh. 3/1
Tata
2890

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 17:00
Kedd 09:00 - 17:00
Szerda 09:00 - 17:00
Csütörtök 09:00 - 17:00
Péntek 09:00 - 17:00

Telefonszám

+36706077241

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni ÉrintŐ új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése ÉrintŐ számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram