19/12/2025
Kevésbé toxikus Karácsonyt kívánok!
Az ember a saját származási családját nem választhatja meg.
Józsi bácsi minden családi vendégségben palackszám fogyasztja a vörösbort. Először morgós, majd megered a nyelve, hangos és trágár lesz, disznóviccekkel és pajzán történetekkel szórakoztatja a család apraját és nagyját. Nem biztos, hogy tudja, hol van az este végére. Vagy, ha tudja nem érdekli, hogy a 3 éves kisfiú és 10 éves nővére is fültanúja mindennek. Aztán hortyogva elalszik a szomszédos szobában a kanapén. Mindez természetes, említésre sem méltó. Józsi bácsi jó ember. A családot ő hívta meg magukhoz. Felesége: Bözsi néni tündéri asszony, sosem merné az ura szemére vetni, hogy…semmit, egyáltalán semmit. Talán jó oka van rá. Vagy ilyen a természete, nem tudni. Ez egy normális nagycsaládi karácsony.
Ahogy az is normális, hogy a nagymama megjegyzi: „Mondtam, hogy nekem nem kell semmi, minek vesztek nekem ilyen drága ajándékot!” És tényleg, visszaküldi a gondosan kiválasztott jó minőségű edénykészletet. Inkább főz a 30 éves készlettel, és szidja időnként, hogy odakozmál az étel. Érzések? Talán nem is hallott még róluk. Vagy legalábbis nem tűnik fel neki, hogy megbántotta kis menyét, aki szeretettel és gonddal válogatta neki össze a meglepetést, remélve, hogy a hasznos ajándékkal örömet tud okozni. A mama nem is kérdezett a gyerek felől, egyszer sem vette az ölébe. A kis meny, fiatal anyuka kezdi érteni miért mennek olyan ritkán a férje szüleihez. Hogy miért nem tartja a férje velük rendszeresen a kapcsolatot. De hát karácsonykor muszáj.
Egy másik helyszínre, -ha képzeletben bekukucskálunk-, láthatjuk a nagypapát, aki rájár a dugi tartalékokra: legyen az mézes süti vagy egy kis borocska. Majd igyekszik kivonódni az események sűrűjéből, szemét a tv-re szegezi, vagy a teraszra kimegy dohányozni, esetleg halaszthatatlan dolga akad a műhelyben. Szólna hozzá a gyerek, de a papa…nem is hallja.
Máshol egy újabb vendégség, ahol a gyerekre rászólnak, hogy adjon puszit Joli néninek. A gyerek, -micsoda szégyen-, nem is köszönt hangosan és nem akar verset mondani. Joli nénire nem emlékezhet, kisbaba volt még, mikor utoljára látta őt a távoli nagynéni.
A gyerekek a kocsiba zsuppolva, órákig tartó autózás, majd gyorsan lezavart vendégség. Napirend sehol, a gyerek percenként akad ki valamin. Irány a következő! Hogy senki se sértődjön meg!
Intimitás, lelassulás, az ünnepi hangulat megélése? Ugyan már!
„Csak tudjuk le!”
Oda a fogyókúra, a pénztárca lapos, a gyerek és a szülő idegrendszere túlstimulálva: semmi extra, csak a szokásos.
Toxikus karácsony.
„Csak éljük túl!”-fohászkodnak a szülők magukban.
Lehet másképp? Legyünk reálisak. Talán…egy pici óvatos talán.
Mi zavaró? Mi túl sok? Mi terhelő? Mire vágynánk valójában? Mi segítené a szűk család egységét, harmóniáját megélni?
Ezek a kérdések segítenek átgondolni, hogy melyik ’hagyományhoz’ vagy inkább bemerevedett családi szokáshoz lenne érdemes hozzányúlni, min lenne érdemes változtatni.
Persze nem mindenhol ilyen rossz a helyzet. Ők valószínűleg egészségesen, jól funkcionáló családba születtek. Ez a poszt nem nekik szól.
Hanem azoknak, akiknek nehéz a származási családjukkal időt tölteni.
Akik érzelmileg eltávolodtak az eredeti családjuktól.
Akiknek a családjában szenvedélybetegek, lelkileg sérült, rossz érzelmi és pszichés állapotban lévő családtagok vannak.
Azoknak, akik több pszichológiai könyv kiolvasása és több év önismereti munka után is azt érzik, hogy örvény szerűén rántja őket vissza a születési családi közeg abba az élményvilágba, ahonnan menekülni akartak.
Amiről azt remélték, hogy már nem tudja bántani őket.
Amiről úgy hitték, hogy fel vannak vértezve ellene.
Amivel kapcsolatban már azt hitték, hogy sikerült immunitást kifejleszteni.
Ahol már ’megszokták’, hogy ez van.
De a karácsony…mint egy időutazás.
Ott, ugyanott találják magukat, ahová a legkevésbé vágynak.
A szorongó, félő, elhanyagolt, bántott, becsapott, érzelmileg magára maradt kisgyerek énjükben. Ami még mindig tud fájni.
Ami a fontos most, szülőként: megszakítani a káros transzgenerációs mintát.
A hatalmas családi balhék, drámai kiborulások, megsértődések és lealjasodás ’családi hagyományát’. A szurkálódást, piszkálódást, megsértődést, a passzív agresszív kommunikációt, a játszmázást.
Miért fontos megszakítani ezt a kört?
Hogy az Ön gyerekei ne ezt lássák! Ne ilyen hatások érjék őket! Ők ne ebben, ezáltal sebződjenek. Ne legyenek ennek kiszolgáltatva.
Tudom, hogy mindent megtesz, erre törekszik, hogy ez így legyen!
Húzzon határt bátran!
Ne hagyja egyedül a gyereket mérgező felnőttekkel.
Ne legyenek tabu témák a jelenlegi családjában.
Válaszoljon a gyerek kérdéseire korának megfelelő módon.
Beszélgessenek az érzéseikről.
Ne erőltesse a gyereket kínos, számára kellemetlen szituációkba.
Legyen jelen gyereke számára, érzelmileg elérhetően.
Törekedjen arra, hogy a gyerek napirendje ne nagyon boruljon fel.
Annyi programot rakjon egy napra, ami még jól kivitelezhető.
Limitálja az időt, amit ilyen érzelmileg terhelő közegben töltenek.
Szánjon a saját pihenésére, feltöltődésére, érzelmi stablitásának visszanyerésére időt, mert az ünnepek felkavaróak lehetnek.
Biztos vagyok benne, hogy gyerekére Ön sokkal jobban figyel, és sokkal jobban meg tudja óvni őt ezektől a toxikus családi dinamikáktól, mint, ahogy Önt tudták egykor a szülei.
A traumák káros hatásai idővel és az önismereti munka mentén vesztenek destruktív, letaglózó erejükből és a múlt részeivé válnak. Nem a jelené. Nem a jövőé.
Bízhat abban, hogy az Ön gyermeke már nem ezeket a mintákat viszi tovább.
Igazán meghitt, boldog Karácsonyt kívánok, olyat, amilyenre Ön mindig is vágyott gyermekként!
A másik oldalon lenni: szülőként megteremteni ezt a gyerekének korrektív érzelmi élményt adó, gyógyító hatású. Ha már a múltat megváltoztatni nem tudjuk...
