14/11/2025
Az apai szeretet hiánya életen át tartó sebeket okoz – Beszélnünk kell! – Az apasebekről, a mérgező apákról!
Az apáknak is komoly szerepük van a gyerek biztonságos kötődésének, stabilitásának, önbecsülésének kialakulásában. Az apa, az apai szeretet hiánya egy életen át tartó sebeket okoz. Az apaseb nagyon sokféle lehet és nehezen gyógyul.
Néha az életben érezzük, hogy valaki, akit nagyon szeretnénk, a saját apánk! egyik testvérünket jobban szereti. Ahogyan a vendégem fogalmazott: "Én is átéltem azt a fájdalmat, amikor azt éreztem, hogy az apám a húgomat jobban szereti, pedig én is az ő lánya vagyok és bármit teszek, azt érzem nem vagyok elég jó, nem felelek meg". Ez az érzés mélyen megérinti a lelkünket, és kérdéseket vet fel önmagunkkal és az érzelmi kötődésekkel kapcsolatban.
Az anyai szeretetet alapvetésnek gondoljuk, az apákkal való kapcsolat ezzel szemben teljesen más megítélés alá tartozik. Holott az apák szerepe ugyanolyan fontos a gyerekük fejlődésében. Az apai szeretet hiánya a későbbiekben nemcsak azt határozza meg, hogyan navigálunk majd a kapcsolatainkban, hanem azt is, hogyan tekintünk önmagunkra – hogy képesek leszünk-e egyáltalán bízni magunkban, megbecsülni és szeretni önmagunkat.
A legnagyobb ajándék, amit adhatunk magunknak, az a szeretet önmagunk iránt. A személyes fejlődés útján megtanulhatjuk elfogadni saját értékünket, függetlenül attól, hogy mások hogyan fejezik ki a szeretetüket. Ez nem könnyű út, de minden lépés közelebb visz a belső békéhez és harmóniához.
Ez a felismerés nem csupán gyógyítás, hanem remény is – remény arra, hogy a szeretet nem fogy el, hanem nő, ha nyitottak vagyunk rá, ha önmagunkat értékeljük és elfogadjuk. Ha nehéz is, ez a tapasztalat erősebbé, teljesebbé tesz minket.
Bízzunk abban, hogy a szeretet mindig megkeresi az útját, ha szívünk nyitott. És soha ne felejtsük el: mindannyian megérdemeljük a szeretetet, épp úgy, ahogy vagyunk.
Mert, ha nyitottak vagyunk, akkor jönni fog valaki, aki megadja azt a szeretet amire mindig is vágytál.
De az egyik legfontosabb kérdés, hogy az apa képes-e a saját gyermekkori sérülésein túllépni annak érdekében, hogy a gyerekének olyan közeget, érzelmi miliőt tudjon biztosítani, amiben megfelelően növekedhet, fejlődhet, érhet..., vagy az ő régi családi mintáit ismétli...
Fontos, hogy egy apa ne csak fizikailag, hanem érzelmileg is jelen legyen: hogy megszólítható legyen, figyeljen, reagáljon...
Nagy Gyula Életterapeuta, Szexuál és Párkapcsolati Coach, Csontkovács
☎️+36-70-40-99-444
Az elmúlt években a Fájdalom és Stresszoldó Központunkhoz fordulók közel 90%-nak enyhítettük vagy szüntettük meg a panaszait!
www.fsokozpont.hu