Visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő

Visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő A Dunakanyar középpontjában elterülő, páratlan mikroklímájú, 36 hektáros parkunk, gyógyvi

Hogyan kezeljük „jól” a cukorbetegséget?Egészségvédelmi Programsorozatunk novemberi rendezvényérőlA Diabétesz Világnapja...
26/11/2025

Hogyan kezeljük „jól” a cukorbetegséget?
Egészségvédelmi Programsorozatunk novemberi rendezvényéről

A Diabétesz Világnapja alkalmából szakkórházunk kollégái tartottak előadásokat többek között a világnap fontosságáról és a cukorbetegség korszerű kezelési lehetőségeiről.
Elsőként Szabó Julianna diabetológiai szakápoló-edukátor „A cukorbetegségről röviden, ápolói szemmel” című prezentációját hallhatták a résztvevők. Előadásában kiemelte a Világnap jelentőségét beszélt, majd a cukorbetegség formáiról és kezelési lehetőségeiről beszélt. Emellett számos jó tanács hangzott el a cukorbetegek lábápolásának fontosságáról, nagy hangsúlyt fektetve a sebek kialakulásának megelőzésére.
Őt Király Melinda főnővér, diplomás ápoló követte, előadásának témája a folyamatos glükózmonitorozás volt. Bemutatta a cukorbetegség kezelésének modern eszközeit, az inzulinpumpát és -szenzort, majd saját kutatása alapján az online és a személyes konzultáció jelentőségét hasonlította össze. Elmondta, az eredmények azt mutatják, hogy az online és a személyes konzultáció, illetve a korszerű kezelési technikák jelentősen javítják az I. típusú cukorbetegek életminőségét.

A Diabétesz Világnapot minden évben november 14-én ünnepeljük. Ezen a napon született Frederick Banting, akinek Charles Besttel közös gondolata vezetett az inzulin 1922-es felfedezéséhez. A Világnapot a Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) és tagszervezetei rendezik meg világszerte.
Diabétesz Világnapot első alkalommal 1991-ben szervezett a Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO), látva a cukorbetegség világszerte növekvő terjedését. Azóta népszerűsége folyamatosan nő, ma már több mint 350 millió embert kapcsol össze a világon, köztük az egészségügyi ellátás szakembereit, ápolókat, cukorbetegeket és a társadalom valamennyi tagját.

Gratulálunk előadóinknak és köszönjük minden résztvevőnek, hogy velünk tartottak!

Legyen a csapatunk tagja! Területi koordinátort keresünk!Foglalkoztatás jellege:Határozott idejű egészségügyi szolgálati...
23/11/2025

Legyen a csapatunk tagja! Területi koordinátort keresünk!

Foglalkoztatás jellege:
Határozott idejű egészségügyi szolgálati jogviszony
Munkakör rövid leírása:
Szakkórházunk Koordinációs osztályán Intézményünk gazdasági, üzemelési/működési és orvostechnikai szempontból biztonságos és stabil működését biztosító folyamatok és tárgyi feltételek működtetése, koordinálása, szervezése, adminisztrálása, aktívan együttműködve a betegellátási szakterülettel és Szakkórházunk szakmai vezetőségével.
Bérezés megállapodás szerint.
További információt a 06 26-801-700/1340 telefonszámon kérhető.
Jelentkezéseket a humpol@visegradikorhaz.hu e-mail címre várjuk.
A pályázat benyújtásának határideje: 2025. december 7.
A teljes pályázati kiírás megtekinthető itt:
https://www.visegradikorhaz.hu/szakkorhazunk/allasajanlatok_1620995736

Mindennapi tanácsok csontritkulással élőknekEgészségvédelmi Programsorozatunk novemberi rendezvényérőlMarik Judit, szakk...
17/11/2025

Mindennapi tanácsok csontritkulással élőknek

Egészségvédelmi Programsorozatunk novemberi rendezvényéről

Marik Judit, szakkórházunk gyógytornásza, a csontritkulás világnapja alkalmából tartott vetített képes előadást a nagyszámú érdeklődőnek. A csontritkulással élőknek adott életmódbeli tanácsok mellett a csontritkulás kialakulásának főbb kockázati tényezőire is felhívta a figyelmet, különös tekintettel a mozgásszegény életmódra, helytelen táplálkozásra, valamint a dohányzásra. Az interaktív előadás végén pedig minden felmerülő kérdésre válaszolt Marik Judit.

Magyarországon a csontritkulás 1-3 millió embert érint, azonban a betegek kb. 20 százaléka - mivel nem fordul orvoshoz - nem kapja meg a szükséges kezelést, pedig az idejében felfedezett, kezdődő csontleépülési folyamatok visszafordíthatók, a törések megelőzhetők.

Vigyázzanak magukra, köszönjük, hogy velünk tartottak!

Legyen a csapatunk tagja! Szakácsot keresünk!Főbb feladatok: A napi nyersanyagkiszabás alapján az ételek megfelelő menny...
14/11/2025

Legyen a csapatunk tagja! Szakácsot keresünk!

Főbb feladatok: A napi nyersanyagkiszabás alapján az ételek megfelelő mennyiségben és minőségben történő elkészítése, tálalása, valamint a munkafolyamatok során az élelmiszerbiztonsági, higiéniai előírások maradéktalan betartása.
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidős (heti 40 óra), egészségügyi szolgálati jogviszony.
Bérezés megállapodás szerint.
Pályakezdő jelentkezését is várjuk!
További információt a 06 26-801-700/1340 telefonszámon kérhető.
Jelentkezéseket a humpol@visegradikorhaz.hu e-mail címre várjuk.
Honlap: www.visegradikorhaz.hu
A pályázat benyújtásának határideje: 2025.11.24.
A teljes pályázati kiírás megtekinthető itt:
https://www.visegradikorhaz.hu/szakkorhazunk/allasajanlatok_1620995736

Koncert, örömtánc és tudomány az Idősek Világnapja alkalmábólEgészségvédelmi Programsorozatunk októberi rendezvényéről.I...
30/10/2025

Koncert, örömtánc és tudomány az Idősek Világnapja alkalmából

Egészségvédelmi Programsorozatunk októberi rendezvényéről.

Ismét egy különleges, programdús nap volt szakkórházunkban! Elsőként Dr. Hódi Gabriella főigazgató köszöntötte a résztvevőket, majd ünnepi gondolatait követően különleges zenés műsor következett.
Ott Rezső Dunabogdány elismert zeneművésze és tanára leányaival, Magdolnával, Ritával és Annamáriával - akik szintén gyakorlott művészek és tanárok - klasszikus és egyházzenei műsorral kedveskedtek. A meghitt hangulatú koncerten zongora, gitár, hegedű és énekes produkciók hangzottak el.

A felemelő zenei élményeket követően az orvostudományé lett a főszerep. Dr. Telkes Zoltán geriáter szakorvos „Életmódbeli tanácsok időskorúaknak” című előadásával rendkívüli érdeklődést váltott ki, ugyanis számos kérdést tettek fel a nézők soraiból.

Meglepetésprodukcióként végül Stiegler Krisztina, szakkórházunk szociális munkása 3 dalt énekelt, köztük a kihagyhatatlannak számító My Fair Lady musical „Csudijó” betétdalát.

Ezzel azonban még nem ért véget a nap. 14 órától szintén Stiegler Krisztina, aki szenior örömtánc oktató is egyben „Szenior örömtánc foglalkozások a mozgásszervi rehabilitációban” címmel tartott előadást, majd vidám ülve táncolós bemutató következett a közönség bevonásával. A könnyed mozgás, vidám koreográfiák és remek hangulat méltó lezárása volt az Idősek Világnapja rendezvénynek.

Legyen a csapatunk tagja!Vezető dietetikus kollégánkat keressük!Fontosabb tudnivalók:Határozott idejű egészségügyi szolg...
27/10/2025

Legyen a csapatunk tagja!
Vezető dietetikus kollégánkat keressük!

Fontosabb tudnivalók:
Határozott idejű egészségügyi szolgálati jogviszony.
A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:
Klinikai/ terápiás dietetikai feladatok ellátása. Jogszabályban meghatározott és a szakmai kompetenciának megfelelő munkavégzés és a munkaköri leírás, szakmai protokollok, irányelvek, módszertani útmutatók alapján. Főként gasztroenterológiai, diabetológiai betegek oktatása, állapotuk felmérése, monitorozása. Társosztályokkal való szoros együttműködés. A betegellátás folyamatosságához és zavartalanságához szükséges szakdolgozói munkabeosztást szervezi és végzi az ehhez kapcsolódó adminisztratív tevékenységeket.
A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető!
A teljes pályázati kiírás megtekinthető itt:
https://www.visegradikorhaz.hu/szakkorhazunk/allasajanlatok_1620995736

Betegedukáció a Fizioterápia Világnapja alkalmábólEgészségvédelmi Programsorozatunk szeptemberi rendezvényérőlSzakkórház...
30/09/2025

Betegedukáció a Fizioterápia Világnapja alkalmából

Egészségvédelmi Programsorozatunk szeptemberi rendezvényéről

Szakkórházunk gyógytornásza, Sárik Gergő, a Fizioterápia Világnapja (09.08.) alkalmából tartott prevenciós előadást betegeinknek múlt szerdán.
A vetítéses programon fontos információkat osztott meg többek között az időskori aktivitás, különösen az ellenállásos mozgás jótékony hatásairól, valamint a fizioterápiának a krónikus betegségek megelőzésében játszott szerepéről.
A közönség végig érdeklődve hallgatta az előadást és számos kérdést tettek fel a témakörrel kapcsolatban.
A fizioterápia feladata a betegségek prevenciója, gyógyítása, rehabilitációja, ezáltal a funkcionális képességek szinten tartása, helyreállítása. Ebből adódóan szinte minden klinikai területen jelen lévő terápiás lehetőség.
A szakorvosaink gyakran javasolnak komplex fizioterápiás kezelést a mozgásszervi megbetegedések kezelésére, gyógyítására. Ilyenkor a terápiákat személyre szabottan kombinálva, az egyes kezelések egymást erősítve érik el a megfelelő hatást a gyógyuláshoz. Pl: gyógytorna és gyógymasszázs kombinálva ultrahang kezeléssel.
Köszönjük, hogy velünk tartottak!

Legyen a csapatunk tagja!Keressük szakorvos kollégánkat!Miért minket válasszon?Hosszútávú, biztos munkahely, támogató ve...
29/09/2025

Legyen a csapatunk tagja!
Keressük szakorvos kollégánkat!

Miért minket válasszon?
Hosszútávú, biztos munkahely, támogató vezetés, lelkes csapat!
Utazási-, továbbképzési támogatást, igény esetén szolgálati lakást is biztosítunk!
Intézményünk az ország egyik legszebb földrajzi környezetében, a Visegrád feletti Dunakanyarban, a Pilisi parkerdőben helyezkedik el.
Közösségünkben mindenki számít, fontos a megbecsülés.
A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető, igény esetén szolgálati lakást biztosítunk.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt nyújtunk a 06 26 801 700/1350 telefonszámon.
Várjuk jelentkezését, kattintson a részletekért!
https://www.visegradikorhaz.hu/.../allasajanlatok_1620995736

Legyen a csapatunk tagja!Keressük rehabilitációs szakorvos kollégánkat!Miért minket válasszon?Hosszútávú, biztos munkahe...
27/09/2025

Legyen a csapatunk tagja!
Keressük rehabilitációs szakorvos kollégánkat!

Miért minket válasszon?
Hosszútávú, biztos munkahely, támogató vezetés, lelkes csapat!
Utazási-, továbbképzési támogatást, igény esetén szolgálati lakást is biztosítunk!
Intézményünk az ország egyik legszebb földrajzi környezetében, a Visegrád feletti Dunakanyarban, a Pilisi parkerdőben helyezkedik el.
Közösségünkben mindenki számít, fontos a megbecsülés.
A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető, igény esetén szolgálati lakást biztosítunk.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt nyújtunk a 06 26 801 700/1350 telefonszámon.
Várjuk jelentkezését, kattintson a részletekért!
https://www.visegradikorhaz.hu/.../allasajanlatok_1620995736

Legyen a csapatunk tagja!Keressük gyógymasszőr kollégánkat!Miért minket válasszon?Hosszútávú, biztos munkahely, támogató...
25/09/2025

Legyen a csapatunk tagja!
Keressük gyógymasszőr kollégánkat!
Miért minket válasszon?
Hosszútávú, biztos munkahely, támogató vezetés, lelkes csapat!
Utazási-, továbbképzési támogatást, igény esetén szolgálati lakást is biztosítunk!
Intézményünk az ország egyik legszebb földrajzi környezetében, a Visegrád feletti Dunakanyarban, a Pilisi parkerdőben helyezkedik el.
Közösségünkben mindenki számít, fontos a megbecsülés.
A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt nyújtunk a 06 26 801 700/1350 telefonszámon.
Várjuk jelentkezését, kattintson a részletekért!
https://www.visegradikorhaz.hu/.../allasajanlatok_1620995736

Legyen a csapatunk tagja!Epidemiológiai szakápolót keresünk!Főbb feladatok:Infekciókontroll és higiénés tevékenység telj...
23/09/2025

Legyen a csapatunk tagja!
Epidemiológiai szakápolót keresünk!

Főbb feladatok:
Infekciókontroll és higiénés tevékenység teljes körű végzése, team munkában való részvétel a hatályos jogszabályok, szakmai protokollok, módszertani útmutatók alapján. Az egészséget károsító környezeti tényezők azonosítása, hatásainak csökkentése, kiküszöbölése. Környezeti kockázatbecslés, elemzés elvégzése. Oktatás, képzés, tájékoztatás. Az Infekciókontroll és Antibiotikus Bizottság tagjaival együtt a kialakult nosocomiális fertőzésekkel kapcsolatos járványügyi feladatok ellátása, a tevékenységgel kapcsolatos jogszabályoknak megfelelő, határidőre történő dokumentációs és jelentési kötelezettség teljesítése.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására a 2020. évi C törvény 1/A. melléklete, valamint a helyben alkalmazandó bértábla rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
Középfokú végzettség és (klinikai) epidemiológiai szakápoló szakképesítés
Büntetlen előélet, cselekvőképesség.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
Szakmai önéletrajz.
Végzettséget, szakképesítést igazoló dokumentumok másolata.
Érvényes működési nyilvántartás és kamarai tagság.
Az munkakör betöltésének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően várhatóan 2026. január 1. naptól betölthető.
Érdeklődni, jelentkezni: humpol@visegradikorhaz.hu

A teljes pályázati kiírás megtekinthető itt: https://www.visegradikorhaz.hu/szakkorhazunk/allasajanlatok_1620995736

Legyen a csapatunk tagja!Keressük szakorvos kollégáinkat!Miért minket válasszon?Hosszútávú, biztos munkahely, támogató v...
16/07/2025

Legyen a csapatunk tagja!
Keressük szakorvos kollégáinkat!
Miért minket válasszon?
Hosszútávú, biztos munkahely, támogató vezetés, lelkes csapat!
Utazási-, továbbképzési támogatást, igény esetén szolgálati lakást is biztosítunk!
Intézményünk az ország egyik legszebb földrajzi környezetében, a Visegrád feletti Dunakanyarban, a Pilisi parkerdőben helyezkedik el.
Közösségünkben mindenki számít, fontos a megbecsülés.
A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt nyújtunk a 06 26 801 700/1350 telefonszámon.
Várjuk jelentkezését, kattintson a részletekért!
https://www.visegradikorhaz.hu/.../allasajanlatok_1620995736

Cím

Gizella-telep 1
Visegrád
2026

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Kategória