29/10/2025
A hosszú írás témája, egy olvasó kérésére:
Miért ők a szüleim? Biztos őket választottam volna? Igazságtalanság történt?
Köszönöm előre is a végig olvasást, ezt nem tudtam rövidebben megfogalmazni.
..
"A szüleink hibáiból TANULNUNK kéne, s nem mentségül használni őket a saját hibáinkra."
/George Bernard Shaw/
"Amikor néha napján közelebbről szemügyre vesszük,
milyen felnőtt is vált belőlünk,
honnan hová jutottunk,
milyen nehézségeken, olykor kilátástalan pillanatokon, sikerült már felülkerekednünk,
milyen érzelmi világot, értékrendet, szemléletmódot építettünk ki magunkban,
milyen emlékek kísérnek végig minket a gyermekkorunkból...stb,
s ezek mellé ha még azt a röpke kérdést is felvetjük, hogy "Miért?" , akarva-akaratlanul, de valamilyen módon mindenképp eljutunk a szüleinkhez. S ezáltal a mintához, amit kaptunk.
Sőt merész leszek, és kijelentem, hogy ilyenkor egyfajta felelősségrevonásban részesítjük őket – magunkban.
A kedves Olvasó előtt sem titok, hogy ma megszámlálhatatlanul sok ember elégedetlen a kapott szülői mintával, s a szüleik ún. 'életvezetésével'.
Igenis sokan haragszunk, bosszankodunk, vagy gyűlölünk, nem bocsátunk meg, hibáztatunk, megvetünk és elítélünk... A lista irdatlan hosszú.
Megfigyelted már, ilyenkor az embertársaink, (vagy épp mi magunk), hogyan reagálnak és hogyan foglalnak állást, amikor meghallják azt a forgatókönyvet, hogy «A szüleinket, jó okkal, mi magunk választottuk ki leszületésünk előtt» ?
Szemráncolás, felháborodás, kinevetés, "te nem vagy normalis" arckifejezés :) , illetve az ehhez hasonló mondatok:
«Hogy én??! ILYEN szülőket??! Na ne nevettess! Miért választottam volna olyan apát, aki ver, vagy olyan anyát, aki elhanyagol és a szeretet halovány jelét sem mutatja? Senki nem ennyire bolond, ha valóban tehetnénk, biztosan mindannyian szerető, gondoskodó, megértő szülőket választanánk!»
Akár e szavakat jogosnak is vélhetnénk, igaz?
Ha megragadunk az elme szintjén, akkor igen.
Ha abból indulunk ki, hogy csupán hús-vér emberek vagyunk és az érzékszervekkel felfogható világon túl nincs semmi, akkor igen.
Ha abból indulunk ki, hogy nem létezik lélek, szabad akarat, magasabb világok, előző életek, akkor igen.
Ilyen feltételek mellett megmaradhatnánk ezen a szinten.
Nekem rendszeresen eszembe jut, ha az lenne a tényállás, hogy a szüleinket nem mi választjuk ki, ha tőlünk FÜGGETLEN lenne, akkor valóban hatalmas igazságtalanság lenne az, amit most magunk körül látunk.
Mégpedig, hogy az egyik gyermek szerető, tündéri szülőket kapott, anyagi gondok nélkül,
a másik olyan szülőket, akik lemondtak róla és nevelőszülőkhöz került,
a harmadik olyan szülőket, akik vas szigorral és fenyegetésekkel nevelik őt...
Egy ilyen helyzetben jogosan tennénk fel a kérdést: «Ezeket a kártyalapokat mégis ki osztotta? Miért nem indulhat mindenki egyenlő esélyekkel? Miért pont nekem dobta a rendszer a bántalmazást és neki miért a jólétet?»
Szerencsére nem ez a tényállás!
❗️Azonban ha valóban válaszokat szeretnénk kapni arra, miért azok lettek a szüleink, akik,
nyitottá kell válnunk arra, hogy kielégítő magyarázatot a materiális tudományok soha nem fognak tudni adni e kérdésre, hanem ehhez el kell fogadnunk, hogy az ok-okozatok rendkívül gyakran azon a síkon lelhetők fel, amelyhez a pusztán emberi elme nem érhet fel.
Elfogadni, s többé nem sci-fiként tekinteni arra, hogy ez az életünk megkezdése előtt mi már szellem ÉS lélek formájában nagyjából kiköveztük azt az utat, amelyre AZÉRT van szükségünk, hogy fejlődni tudjunk mind azon a területen, ahol még szükséges – nem az ember, a Lélek számára. Az emberi megtestesülés, a fejlődés beteljesítéshez, többek között egy eszköz.
Ez tehát azt takarja magában, hogy odafent lélekként és a többi Égi Segítő asszisztálásával, PONTOS RÁLÁTÁSUNK volt arra, hogy:
MILYEN szülőkre,
MILYEN családi miliőre,
MILYEN földrajzi elhelyezkedésre,
MILYEN társadalmi rétegre,
sőt MILYEN fizikai testre és hajlamokra
lesz szükségünk ahhoz, hogy pontosan azokat a célokat, megoldásra váró feladatokat tudjuk sikeresen megvalósítani, amelyre még szükségünk van a továbbfejlődéshez, vagy akár azt is mondatnánk, a "tökéletesedéshez".
Ám maradva a szülőknél,
számtalan karmikus összefüggés és egyéb szándék áll az mögött, miért pont rájuk esett a választásunk, ezt általánosítani ugyan NEM lehet,
de annyi mindenkiről elmondható, hogy személyes sorsának megfelelő megírásához azt a mintát kellett kiinduló alapoknak megkapnia, amit a szülei LEGJOBB ÉS LEGTÖBB KÉPESSÉGÜK FÉNYÉBEN adtak át gyermeküknek. Ennél többre vért izzadva sem lettek volna képesek.
Tudatosítanunk kell azt, hogy a Lélek mindig a legjobbat akarja, soha nem csöppenünk igazságtalanságba, és soha senki nem büntet minket. (Nekünk még ott fent lélekként meggyőződésünk, hogy nem fogunk belebukni abba a sorsba, melyet mi szabad akarattal vállaltunk és alakítottunk!
Hiszen a 'nyeréshez szükséges eszköztárral ' leszünk felszerelve. Az már más kérdés, használni fogjuk-e őket...)
Amikor, vegyünk példaként egy sanyarú sorsot, évekig elhúzódó bántalmazásnak vagyunk kitéve gyermekkorban, arra a tapasztalatra vagy azért lehet szükségünk, mert előző életünk valamelyikében mi is azt hittük, a verés lesz a megfelelő nevelési módszer, s most kompenzálni akarunk, kiegyenlíteni és tanúbizonyságot nyerni arról, hogy akkor tévedtünk ennek ügyében,
VAGY
azt akarjuk megtanulni és értékes leckeként továbbvinni, hogyan lehet képes az ember egy ilyen helyzetből kilépve is megbocsátani, békét érezni, szeretni, megérteni, és nem továbbadni a rosszat, hanem példát mutatni.
Ezeken kívül még persze millió más oka is lehet. A lényeg csupán, hogy mindig meghúzódik egy ok a háttérben!
Jóllehet Nem feltétlenül sietne a segítsünkre, ha megtudnánk azt, milyen magasztos okból kellett így alakulnia a körülményeknek,
mert valójában az egyetlen, amibe kapaszkodni tudunk ilyenkor, a következő tudatosítása:
❗️«Mivel ilyen helyzetbe születtem bele, biztosra vehetem, hogy dolgom van vele és tanítani akar. Azt is biztosra vehetem, hogy minden erőm, képességem adott ahhoz, hogy egészséges, megbocsátó és legfőképpen boldog felnőttet tudjak magamból faragni, mert ha nem lenne meg ehhez a kellő erőm, nem is kerülhettem volna bele ilyen élethelyzetbe. Az is biztos, hogy a szüleim döntései és cselekedetei NEM az én hatásköröm, így meghagyom nekik a jogot, hogy életüket úgy alakítsák, ahogy tudják és szeretnék. Az én legfőbb feladatom az, hogy a LEGTÖBBET tudjam kihozni abból, amit tőlük kaptam és mindig emlékezzek arra, hogy mind ahhoz, akivé válni fogok életem során, szükségem volt azokra a jó és rossz példakra, amelyek előttem voltak, még ha nem is látom át, ehhez miért őket kellett választanom. A lecke végére akkor érek, amikor egy cseppnyi neheztelés sem marad bennem, hanem béke és elfogadás leng körül, ha a gyerekkoromra gondolok – elfogadás arra vonatkozóan, hogy minden csepp bennük rejlő szeretetet megkaptam, bármily kevésnek is bizonyult.»❗️
Az sem egy utolsó szempont, hogy természetesen mi nem tudhatjuk, a szüleink mit vállaltak életükre vonatkozóan, milyen feladat és lecke állt előttük, milyen tapasztalatokat kellett/kell magukkal vinniük, s NEKÜNK az ő számukra mely tanításokat kellett átadnunk.
Bocsássuk meg nekik, ha ártottak nekünk, bocsássuk meg nekik, ha ezt a nevelést megfelelőnek vélték,
mi pedig bocsássuk meg magunknak, hogy elfelejtettük, hogy mi azt vállaltuk, nekünk erre lesz szükségünk a lélekfejlődéshez és hogy így leszünk képesek őket elfogadni! Ők csupán tették a dolgukat, önmaguk voltak, és ezáltal adták meg nekünk, ami miatt pont őket választottuk. Ezt pedig köszönjük meg nekik!
A haragot is lehet választani, következménye csupán annyi lesz, hogy majd egy következő életben újrapróbálkozunk, újra szembe találjuk magunkat ezzel a helyzettel, egészen addig, amíg nem tudunk bölcsebb választ adni rá, mint a harag." :)
( Szerző: Namaste ૐ Facebook oldal szerkesztője )
Hálásan köszönöm szépen!
"Mások helyett sem élni, sem meggyógyulni, sem megjavulni nem lehet."
(Müller Péter)
