25/11/2025
Hogyan lesz az inzulinrezisztenciából befagyott váll vagy talpi bőnye gyulladás?
(Kollégáknak szóló alcím: miért nem lehet ma „csak” mozgásterapeuta az ember?)
2. rész - Hogyan és miért alakul ki inzulinrezisztencia étkezési hibákból?
Az inzulinrezisztencia népbetegség. Egy 2020-ban publikált hazai tanulmányban (linket lásd az első hozzászólásban) a vizsgált populáció kb. 40 százalékát (!!!) érintette a közvetett inzulinrezisztencia mutatók alapján. Igen, jól értelmezed. Tíz emberből négyet! A kérdés tehát szó szerint égető: hogyan is alakul ki az inzulinrezisztencia és mit okoz a szervezetünkben?
Hogyan alakul ki inzulinrezisztencia étrendhibákból?
Minden alkalommal, amikor étel kerül a szervezetedbe, megemelkedik a vércukorszinted, és a hasnyálmirigyed inzulint bocsát ki annak érdekében, hogy a cukrot (glükózt) bejuttassa a vérből a sejtekbe. Az inzulin jelzi a sejteknek, hogy glükóz érkezett, tegyék lehetővé, hogy bejuthasson. A glükóz beáramlik, majd a sejten belül energiává alakul át. És ez így van jól😊. A folyamat csak akkor válik problémássá, ha az inzulin túl gyakran és/vagy túl erősen „kopogtat”.
Az inzulinrezisztencia kialakulásához két fő táplálkozási hiba vezet:
1. ha túlságosan gyakran eszünk/állandóan nassolunk (és nem csak szénhidrátot, hanem bármit!), ilyenkor ugyanis az inzulinszint szinte sosem tud leesni (étkezés után 3-5 óra szükséges az inzulinszint alapállapothoz közeli visszatéréséhez, ha valaki óránként eszik, ez nem tud megtörténni) és ez a folyamatos pörgés állandó stresszt okoz a sejteknek
2. ha túl sok gyorsan felszívódó szénhidrátot eszünk, mert ilyenkor olyan magasra ugrik az inzulinszint, hogy az komoly terhelést ró a szervezetre
A modern táplálkozási szokásokra sajnos épp a kettő együttes jelenléte jellemző, rengeteg finomított szénhidrátot fogyasztunk és állandóan nassolunk.
Nézzük, mi történik ilyenkor! A sejteknek egyszerre túl sok glükózt kell beengedniük (ha túl sok a gyorsan felszívódó szénhidrát), és/vagy folyamatosan nyitva kell tartaniuk a ’kapukat’ a glükóz számára (ha állandóan nassolsz). A túl sok glükóz beengedése és feldolgozása rendkívüli módon túlterheli a sejteket, így egy idő után azzal ’védekeznek’, hogy ellenállnak az inzulinnak, azaz nem nyílnak meg a glükóz számára. Így alakul ki az inzulinrezisztencia, azaz a sejtek inzulinnal szembeni érzékenységvesztése.
Ha a sejtek inzulinrezisztenssé válnak, a glükóz nem tud bejutni a sejtekbe, így a vércukorszint tartósan magas marad. A szervezet ezt úgy érzékeli, hogy kevés az inzulin, ezért a hasnyálmirigy még több inzulint termel. Ezt az állapotot hiperinzulinémiának (krónikusan magas inzulinszintnek) nevezzük. Valójában persze nem az inzulin kevés. Szegény hasnyálmirigy hiába dolgozza magát halálra, ha a sejtek inzulinérzékenysége csökkent. A hasnyálmirigy egy darabig bírja a gyűrődést, de egy idő után kimerül a rengeteg többletmunkától, képtelen több inzulint termelni, így kialakul a cukorbetegség.
Bár a vér tele fel nem használt energiával (glükózzal), a sejtek képtelenek felvenni azt, tehát éheznek. A szervezet – semmilyen szerv – nem képes hatékonyan működni. Te pedig a folyamatos tápanyaghiány miatt jellemzően fáradtnak, ködösnek, gyengének érzed magad még egy bőséges étkezés után is. Ráadásul mivel az inzulin egyik fő feladata az energiaraktározás elősegítése, a magas inzulinszint mellett a szervezet hajlamos a bevitt energiát zsírrá (főképp hasi zsírrá) alakítani, így a fogyás is rendkívül nehézkes. Nem véletlen, hogy ezek az inzulinrezisztencia főbb tünetei is, ahogy a következő részből majd kiderül.
Így néz tehát ki az ördögi kör: több cukor és/vagy gyakoribb cukorlöket → összességében a fiziológiásnál jóval több inzulin → nagyobb sejtellenállás → még több inzulin → még több ellenállás → hasnyálmirigy kimerülése
Már most körvonalazódik tehát a krónikus betegségek gyógyulása szempontjából a két elsődleges fontosságú táplálkozási intervenció (ezekről természetesen sokkal részletesebben beszélek majd az utolsó részben):
1. az étkezések közti nassolás kiiktatása, méghozzá nem csak a szénhidrátoké, de a zsíroké és a fehérjéké is. Mindegyik makrotápanyag hat az inzulinra, a szénhidrátok erősen, a fehérjék mérsékelten, a zsírok pedig csak minimálisan, de nem is ez a legfőbb gond. A gyakori étkezés már ÖNMAGÁBAN magasan tartja az inzulinszintet. A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb embernek az egyébként egészséges friss zöldségek étkezések közti rágcsálása sem tesz jót. Bár a zöldségek önmagukban alig emelik a vércukrot, a folyamatos evés megszakítja az inzulinpihenő időszakát, így hosszú távon hátráltatja az inzulinérzékenység helyreállását
2. kevesebb (jóval kevesebb!) gyorsan felszívódó szénhidrát, azaz cukrok és édességek, péksütemények, fehér lisztből készült ételek, üdítők, gyümölcslevek stb.
Holnap innen folytatjuk megnézzük, hogyan járul hozzá az inzulinrezisztencia kialakulásához a két másik fő életmódhiba, a mozgáshiány és a krónikus stressz, melyek a jellemző tünetek és hogyan lehet diagnosztizálni. Ezután beszélünk arról, hogyan okoz az inzulinrezisztencia alacsony szintű, de a teljes szervezetet érintő „csöndes” gyulladást, majd azt vizsgáljuk meg, hogyan vezethet az inzulinrezisztencia és a következményes szervezetszintű gyulladás krónikus kötőszöveti (és számos más) problémához. Végül az utolsó részben következik a válasz arra a kérdésre, hogyan lehet valóban hatékonyan gyógyítani a befagyott vállat, Dupuytren-szindrómát, tendinopathiát, derék- és nyakfájdalmat, szöveti feszességet, merevséget és számos más krónikus betegséget.
