¿Qué es el sitio web?

https://www.facebook.com/709819665541794/

Olvasófotel, Barrio San Isidro (2) (2026)

30/03/2026

Sok évvel ezelőtt a Shakespeare fordításai mentén ismertem meg, aztán a csodálatos versei és novellái is elkaptak és fontos szövegei lettek az életemnek. Mindig örömmel olvastam nyelvészeti írásait is, szerettem, hogy megengedő és elfogadó minden tekintetben.

Bár tanítani engem sajnos nem tanított, de a cikkek amiket olvastam és a beszélgetések, amiket láttam vele, egy őszintén kedves, hihetetlenül derűs, és bölcs embert rajzoltak ki. Minden egyes alkalommal, amikor sikerült valahogy egy légtérbe kerülni vele - egyszer a metrón ült mellettem, de sok színházi előadáson is találkoztam vele, legutóbb pont a Grecsó könyvbemutatón néhány hete - valahogy megtisztelve éreztem magam, hogy abban a világban élhetek, ahol ő is.

Ez a vers a személyes kedvencem, sokszor használom csoportban is, és időről-időre újraolvasom. Most ezekben a napokban újabb olvasata lett számomra.

N𝐚́d𝐚s𝐝y Á𝐝á𝐦: M𝐚r𝐚d𝐧i, 𝐦a𝐫a𝐝n𝐢

Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés;
amikor vendégek várhatók,
a boltban a tanácstalan álldogálás,
hogy házigazdává átalakuljak;
a vendégség után pedig a bútor,
mert vissza kell tolni megint privátba.
Ezek a nehezek. Amikor maradok,
az jó: az alvásnak mestere vagyok,
és ébren lenni nagyon szeretek.
Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.
De átzuhanni egy beállításból
egy másikba, az összekuszál.
Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni, az horzsolás.

29/03/2026

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én előszeretettel cipelek haza könyveket a külföldi utazásaimról. Szállást is szeretek úgy foglalni, hogy arra a kis időre én is odavalósinak érezzem magam, és ki nem hagynám, hogy városokat helyi idegenvezetéssel járjam be, a titkos kis drágaköveket is megismerve.
Lehetőség (és a párom tűrőképessége) szerint a lehető legtöbb könyvesboltba is elmegyek és mindig kérek ajánlást az ott dolgozóktól, aminek egyébként mindig nagyon örülnek és lelkesen segítenek, megmutatják a személyes kedvenceiket 😍

Nemrég Lisszabonban jártam, és mivel eddig portugál íróként csak José Saramagót olvastam, ideje volt, hogy szélesítsem kicsit a tudásomat.
Ezek a könyvek jöttek haza velem:

📕Fernando Pessoa a portugálok egyik legnagyobb büszkesége, szemüveges-kalapos figurájával sok helyen találkozhatunk a városban. Nem ismertem a munkásságát, ez a verseskötet pont jó beugró lesz.

📗Dulce maria Carsodo: eliete:a normal life. Az írónőt egy kedves eladólány ajánlotta a figyelembe, olyan ősine szeretettel mesélt róla, muszáj volt megvennem egy regényt tőle. Eliete, a negyvenes, kiégés szélén álló családanya, aki létrehoz egy igen kapós aliast a Tinderen - jó szorinak tűnik.

📘 Take Six - a kötet hat kiemelkedő portugál írónő novelláit tartalmazza, klassz ismerkedés lesz a különböző stílusokkal.

📕S végül egy kakukktojás - Yann Martell ugyan kanadai szerző, de ez a könyve nem jelent még meg magyarul, és hát a címében ott van, hogy portugál 😊

Ti is belekóstoltok a helyi szerzőkbe?

24/02/2026

Csak nem hagyott nyugodni, hogy Emerald Fennell Üvöltő szelek verziója jobb-e, mint a Monty Python szemaforos változata, úgyhogy fittyet hányva a kritikákra, saját szememmel néztem meg – s egy percig sem bántam.

Amikor anno huszonévesen olvastam, ugyanígy lubickoltam a mindent elsöprő, megszállott szerelem őrületében, és bevallom azt gondoltam, na EZ AZ! Spoiler: nem 🤣
A tavalyi újraolvasásnál már csak értetlenül fogtam a fejem, hogy miben vannak a szereplők és nem győztem számolni a red flageket. Nekem ez a rendezés tökéletesen hozta azt a brutál toxikus vibe-ot, amit a könyv, csak itt a látvány, és a zene (mindkettő 100/100) feledtette a karcosságot és könnyítette a befogadást – értsd: nem b**ott fel, sőt, kifejezetten élveztem a film minden percét, az eltúlzott, ironikus naplementébe lovaglással, fűzőnél fogva felemeléssel, különböző élelmiszerekbe való bizarr és kéjes nyúlkálásokkal együtt.

*az első jelenet a bizarrságával együtt tökéletes és remek felütése az egész korszaknak és hangulatnak
*Isabella szerepében Alison Oliver egészen zseniálisan elborult

Szerintem bírni fogod, ha –
♦️szereted Baz Luhrman zseniálisan elvarázsolt filmjeit (Moulin Rouge, Romeo+Juliet) és Bodó Viktor színházi újraértelmezéseit (Kertész utcai Shaxpeare-mosó, Lidércek, Delírium, Shakespeare, stb.)
♦️elfogadod, hogy nem véletlenül van idézőjelben a cím – ez a regény egy adott ember olvasata, aki egy bizonyos korszakában átfolyatta magán ezt a történetet és ez született belőle.
♦️élvezed az apró utalásokat, áthallásokat más műfajokra, filmekre és lenyűgöz a díszlet, a ruhák ezer apró csodája
♦️nem „minden idők legromantikusabb történetére” vágysz, mert ez bizony nem az
♦️nem vagy könyvsznob és nem húzod fel az orrod, ha egy adaptáció nem teljesen hű az alapanyaghoz, hozzávesz, elvesz a saját értelmezését erősítve
+1 ♦️ha tökéletesen kielégít, hogy Jacob Elordi nagyon magas és sok a képernyőideje 🫣 (amúgy szerintem marha jó a szerepben is na, nem vagyok ennyire sekélyes... vagy de? 🙈)

Na, meséljetek, nektek hogy tetszett?

20/02/2026

𝐃𝐚𝐯𝐢𝐝 𝐒𝐳𝐚𝐥𝐚𝐲 Booker-díjas könyve igazi csemege. Nem mondanám, hogy nehezen adja magát, hiszen egészen egyszerű nyelvezete van (angolul is hihetetlen gyorsan haladtam vele), de a különleges szerkezet miatt mégis egyedülálló élményt adott.

𝐈𝐬𝐭𝐯𝐚́𝐧𝐧𝐚𝐥, 𝐚 𝐟𝐨̋𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐩𝐥𝐨̋𝐯𝐞𝐥, tinédzser korában találkozunk először, édesanyjával él egy magyarországi lakótelepen, ahol fura viszonyba bonyolódik a szomszédban lakó asszonnyal, s ez nem marad következmények nélkül. Innen időről időre hosszabb-rövidebb bepillantást kapunk István életébe, látszólag random időközönként, látszólag random eseményekbe. Története váratlan magasságokba és kiszámíthatatlan mélységekbe halad, anyagilag és lelkileg egyaránt.

Szalay írása 𝐬𝐳𝐢𝐤𝐚́𝐫, 𝐥𝐞𝐭𝐢𝐬𝐳𝐭𝐮𝐥𝐭 𝐞́𝐬 𝐧𝐚𝐠𝐲𝐨𝐧 𝐦𝐢𝐧𝐢𝐦𝐚𝐥𝐢𝐬𝐭𝐚, a párbeszédek sokszor végtelenül egyszerűek, (azt hiszem az OKAY szót még sosem láttam ennyiszer leírva 🫣) mégis rendkívül hatásosan tükrözik a főhős belső világát és a külvilághoz való viszonyát. Az író bevallottan alkotott olyan élőbeszéd szerű dialógusokat, ami sokszor megmosolyogtatott egyszerűségével, de mégis nagyon emberi és realisztikus volt. Főleg, hogy maga a főhős is pontosan ilyen, passzív, alkalmazkodó és szinte karakter nélküli, aki inkább csak sodródik az eseményekkel, mintsem hat rájuk.
Először meglepőek voltak a hirtelen ugrások, a hiányok, de ahogy ráéreztem erre a fura ritmusra, teljesen magával ragadott az, hogy a fontos dolgokat nekem kell(ene) kitöltenem, elképzelnem, bepótolnom.

Nagyon kíváncsi leszek a magyar fordításra, mennyire sikerül majd ezt a nyers erőt visszaadnia – ha jól tudom júniusra érkezik, az íróval együtt az Ünnepi Könyvhétre!

11/02/2026

Lénát úgy húzza át, törli el a férje minden egyes méregbe mártott szavával, mint ahogy a borítón lévő női alakot keni el egy laza ecsetvonás. A pár története az Üvegfal után folytatódik, szinte pont ugyanott, ahol hagytuk őket. Péter továbbra is kontrollálja és abúzálja Lénát, s persze naponta játssza ki a „de te meg megcsaltál” kártyát. Félelmetes és bénító a szavainak ereje, még én is jégbe dermedve olvastam. Felmerült mostanában a közbeszédben is egy képzős eset kapcsán, hogy a hallgatás, lefagyás egyáltalán nem beleegyezés. Ez a kapcsolat remek példa annak érzékeltetésére, hogyan tud eljutni egy nő oda, hogy inkább már hagyja magát, hamarabb szabadul – igen, egy házasságban is, hiszen a szex ott sem az alapjuttatások része.
iszonyú életszerű, ahogy Dobray Sarolta ezt megírta, szinte ott voltam Lénával a hálóban, majd a rendőrségi szobában, ahogy vallomást tesz. Félelmetes a rendszer közönye, s ijesztő a saját tapasztalat, hogy egy baráti beszélgetés során hallott történet szinte szóról-szóra megegyezett az egyik legdurvább gyerekátadós sztorival a könyvből.
Mikor azt mondod olvasás közben, hogy ahh, ilyen biztos nincs azért a való életben. De. Van.
Ez a könyv egy tudatosan megírt és szerintem hiteles pszichológiai portré egy függőségi viszonyról, amelyben a főszereplő lassan elveszíti önmagát, és közben küzd a saját félelmeivel, a gyermekeiért érzett felelősséggel és egy olyan rendszerszintű közeggel, amely nem könnyíti meg a menekülést.
A kérdés, hogy mennyi ár és milyen belső erő kell ahhoz, hogy valaki kiszabaduljon egy bántalmazó kapcsolat spiráljából – mentálisan, érzelmileg és a társadalmi struktúrák szemszögéből is. Léna útja nem csupán a házasságból való kilépésről szól, hanem a saját identitás, szabadság és önbecsülés visszaszerzéséről is – mert az első lépés mindig ez kell legyen.
S bár nincsenek bizakodó elképzeléseim, hogy a végére minden helyrejön (Péter beteg személyisége sajnos a gyerekek miatt még nagyon sokáig része lesz az életének), de Léna elindul ezen a befelé vezető úton, így mégis pozitív érzésekkel tudtam letenni a könyvet.

23/01/2026

Felkerült a A csütörtöki könyvklub vendégszereplésem második része a megosztóra (linkelem mindkettőt kommentben), ahol tovább áradozunk a kedvenc darabjainkról 😍

Akik a közelemben élnek, már megszokhatták (s hallhatták) ezeket, de hátha más is talál benne jó ötleteket az évadra.

S amúgy is, hogy a minap megosztottam: "𝐴𝑧𝑜𝑘 𝑎𝑧 𝑒𝑚𝑏𝑒𝑟𝑒𝑘, 𝑎𝑘𝑖𝑘 𝑟𝑒𝑛𝑑𝑠𝑧𝑒𝑟𝑒𝑠𝑒𝑛 𝑗𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑘 𝑠𝑧𝑖́𝑛ℎ𝑎́𝑧𝑏𝑎, 𝑘𝑜𝑛𝑐𝑒𝑟𝑡𝑒𝑘𝑟𝑒, 𝑚𝑢́𝑧𝑒𝑢𝑚𝑜𝑘𝑏𝑎 𝑣𝑎𝑔𝑦 𝑘𝑖𝑎́𝑙𝑙𝑖́𝑡𝑎́𝑠𝑜𝑘𝑟𝑎, 𝑘𝑒𝑣𝑒́𝑠𝑏𝑒́ ℎ𝑎𝑗𝑙𝑎𝑚𝑜𝑠𝑎𝑘 𝑎 𝑑𝑒𝑝𝑟𝑒𝑠𝑠𝑧𝑖𝑜́𝑟𝑎, 𝑒𝑟𝑜̋𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑎𝑧 𝑖𝑚𝑚𝑢𝑛𝑟𝑒𝑛𝑑𝑠𝑧𝑒𝑟𝑢̈𝑘 𝑒́𝑠 𝐿𝐴𝑆𝑆𝐴𝐵𝐵𝐴𝑁 𝑂̈𝑅𝐸𝐺𝑆𝑍𝐸𝑁𝐸𝐾"

19/01/2026

𝑒𝑔𝑦 𝑘𝑖𝑠 𝑛𝑦𝑢́𝑗𝑡𝑎́𝑠, 𝑝𝑟𝑎́𝑛𝑎, 𝑜𝑥𝑖𝑔𝑒́𝑛

Pontosan ilyen hangulattal várunk Téged is a háromnapos jógás-irodalomterápiás elvonulásunkon. Gyere és tapasztald meg, mire képes együtt a szöveg és a mozgás.

Az esemény linkje kommentben, már csak 2 szabad hely maradt!

16/01/2026

Mi tegyen egy negyvenes nő, akinek igazából semmi baja, úgymond „mindene megvan” (de milyen normatíva szerint számoljuk a mindent?) mégsem oké magával? Miranda July névtelen hősnője nekiindul, hogy átszelje Amerikát, de nem jut messzire, kb félóra múlva lekanyarodik tankolni, szemezésbe keveredik egy sráccal, kivesz egy szobát egy lepukkant útszéli motelban, és a 66-os út helyett az önismeretével kezd kalandos utazásba.
Innentől egy tonkabab illatú kábulatban adja át magát először egy teljesen extravagáns szobafelújításnak (igen, a motelben!), majd a Davey (igen, a szemezős srác) iránt érzett sz*****is vágynak.
A lopott idő azonban egyszer letelik, s mikor visszatér otthonába, belátja, hogy a régi, megszokott módon nem tudja folytatni az életét, s próbálja azt újrakeretezni, non-bináris gyerekkel, nyílt házassággal, biszexualitással, perimenopauzával (és rengeteg önkielégítéssel).
Fura érzésem volt a regény olvasása közben – egyrészt tetszett a szókimondása, hogy nyíltan kitesz az asztalra tabutémákat, de valahogy az egységet, a kapcsolódást mégsem tudtam megtalálni vele.
Vártam, hogy eljussunk valahova, de ahogy a főszereplő is leakad a motelnél, úgy az írónő is leakadt nekem egy kicsit a polgárpukkasztásnál, a divatos témák előhúzásánál, minden önreflexió és fejlődés nélkül.
Pedig lett volna bőven téma (a hasonló korban öngyilkosságba menekült anya és nagymama, a halva született majd mégis életben maradt gyerek miatt kialakult PTSD), amit ki lehetett volna dolgozni, de nekem túlságosan eltolódott egy ilyen fura sz*****is tobzódásba ahol voltaképpen senkin nem éreztem, hogy tudná, igazából mit (kit?) is szeretne.
Persze az is lehet, hogy csak öreg vagyok már hozzá 😂
Ti olvastátok? Milyen hatással volt rátok?

04/01/2026

𝐸𝑔𝑒́𝑠𝑧 𝑛𝑎𝑝 𝑎 𝑣𝑖́𝑧𝑏𝑒𝑛 𝑔𝑢𝑏𝑏𝑎𝑠𝑧𝑡𝑎𝑠𝑧, 𝑚𝑖𝑛𝑡 𝑒𝑔𝑦 𝑙𝑎́𝑟𝑣𝑎, 𝑚𝑜𝑛𝑑𝑗𝑎 𝑎𝑧 𝑎𝑛𝑦𝑎́𝑑. Fruzsina egy ideje a kádban fekszik, onnan beszél az anyósához, aki mindig kékben van és régi olasz slágereket énekelget. Fruzsina siratja férjét, aki egy hónappal azután elhagyta, hogy örök hűséget esküdött neki. A férjét, aki 𝑣𝑒́𝑧𝑛𝑎, ℎ𝑜𝑟𝑝𝑎𝑑𝑡 ℎ𝑎𝑠𝑢́, 𝑠𝑒𝑏ℎ𝑒𝑙𝑦𝑒𝑠.. Az anyós pedig bólogat. 𝑂̋𝑡 𝑖𝑠 𝑒𝑙ℎ𝑎𝑔𝑦𝑡𝑎 𝑎 𝑔𝑦𝑒𝑟𝑒𝑘𝑒 𝑎𝑝𝑗𝑎, 𝑎 𝑡𝑒 𝑎𝑝𝑎́𝑑, 𝑒́𝑠 𝑒́𝑛 𝑎𝑧𝑡 𝑚𝑜𝑛𝑑𝑜𝑚 𝑛𝑒𝑘𝑖 𝑛𝑎𝑔𝑦 𝑠𝑜́ℎ𝑎𝑗𝑡𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙, 𝑚𝑖𝑙𝑦𝑒𝑛 𝑐𝑠𝑎𝑙𝑎́𝑑 𝑒𝑧, 𝑖𝑠𝑡𝑒𝑛𝑒𝑚!, 𝑜̋ 𝑚𝑒𝑔𝑖𝑠𝑚𝑒́𝑡𝑙𝑖: 𝑚𝑖𝑙𝑦𝑒𝑛 𝑐𝑠𝑎𝑙𝑎́𝑑!

Egy mozaikcsalád története. A Szent Család története.

A tavalyi évem legfurcsább könyve volt Halász Rita új kötete. S a fülszövegben ugyan Fruzsina, az elhagyott hitves a főszereplő, nekem mégis sokkal hangosabb a tizenkilenc római számmal jelzett fejezet narrátora, Jézus anyjának szemszöge. A nő, akinek meg kell magyaráznia hazatérő jegyesének, hogy egy élet növekszik a hasában – s nem tőle. Egy nő, aki nem tud kapcsolódni a gyermekéhez, mikor megszületik. Egy nő, aki aztán egész életét erre a gyerekre áldozza. Egy feleség, aki kétségbeesetten próbál megfelelni a férjének és a családjának is. Egy anya, aki arra vágyik, bárcsak az ő fia is olyan lenne, mint a többiek. Egy anya, aki tudja, hogy az egyetlen gyermeke a végzet felé halad, mégsem tud ellene tenni semmit. Egy anya, aki végignézi a fia kínhalálát. Egy nő, akinek volt egy fia. 𝑀𝑒𝑔ℎ𝑎𝑙𝑡. 𝑀𝑒𝑔𝑜̈𝑙𝑡𝑒́𝑘, 𝑎 𝑣𝑖𝑧𝑒𝑘 𝑚𝑒́𝑔𝑠𝑒𝑚 𝑡𝑒́𝑟𝑡𝑒𝑘 𝑘𝑖 𝑎 𝑚𝑒𝑑𝑟𝑢̈𝑘𝑏𝑜̋𝑙, 𝑎𝑧 𝑒́𝑔𝑏𝑜𝑙𝑡 𝑛𝑒𝑚 𝑠𝑧𝑎𝑘𝑎𝑑𝑡 𝑙𝑒, 𝑎 ℎ𝑒𝑔𝑦𝑒𝑘 𝑎 ℎ𝑒𝑙𝑦𝑢̈𝑘𝑜̈𝑛 𝑚𝑎𝑟𝑎𝑑𝑡𝑎𝑘.

Ő nem így képzelte, mondja többször is.

Az írónő művészettörténész mivolta gyönyörűen hálózza be a szöveget, a horgolt bogarak, a Mária-szobrok, a Jézus ábrázolások néha meghökkentő rétegeket húznak rá, a beton repedéseiből azonban mégis előkúsznak az identitás, az egyén zöldellő kis kacsai. A jól látható női sorsok mögött nekem ott bújt az egész emberiség sorsa. A tömegé, aminek az apró csodák nem elegek, nekik varázslat kell, minden egyes nap.
Ez a könyv nem kínál sem kapaszkodókat, sem megoldásokat. Sokkal inkább elfogadást, egyfajta megbékélést, hogy abból építsük fel magunkat, ami a rendelkezésünkre áll. S teszi ezt olyan gyönyörű szöveggel s finom iróniával, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom.

"Szőrszálak nélküli nők állnak a talapzatokon. Nincsenek kis karcolások a márványban, vékony vájatok a fában. A szépség nem szőrös. Hol vannak a buja hónaljú Juditok, akik büszkén emelik fel Holofernész levágott fejét? Hol van a bajuszos Salomé? Sába, akinek Salamon király mészből és arzénból kevert kenőcsöt, hogy lába tükörsima legyen? Melyiküknek fut a köldöke alatt vékony csík a bozontos ölbe? Melyiküknek nő a mellbimbó udvara körül vastag, fekete szál?"

"Nem teszek teletűzdelt virágkoszorút a fejemre, se diadém, se korona, se koszorú gyermekláncfűből, már kiskoromban is irritált. Ha szép akartam lenni, harisnyát húztam a fejemre, vastag, rózsaszín pamutharisnyát, aminek a fenékrésze már kitágult, miután anyám minden reggel a gumírozott deréknál fogva felemeltem és jól belerázott. Harisnyával a fejemen járkáltam a lakásban, büszkén, boldogan, a két szára a kopott sarokrésszel a vállamat verdeste, ez volt a hosszú copfom, vajon, ha akkor találkozunk, mondod nekem, hogy 𝘢 𝘩𝘢𝘫𝘢𝘥 𝘰𝘭𝘺𝘢𝘯, 𝘮𝘪𝘯𝘵 𝘦𝘨𝘺 𝘬𝘦𝘤𝘴𝘬𝘦𝘯𝘺𝘢́𝘫, 𝘢𝘮𝘦𝘭𝘺 𝘎𝘪𝘭𝘦𝘢́𝘥 𝘩𝘦𝘨𝘺𝘦𝘪𝘳𝘰̋𝘭 𝘩𝘶𝘭𝘭𝘢́𝘮𝘻𝘪𝘬 𝘢𝘭𝘢́?"

28/12/2025

Viszonyom a karácsonnyal finoman szólva is bonyolult. Sok rossz emlék tapad hozzá, erre pedig szépen rárétegződik a GenX-féle maximalizmus és a kényszeres megfelelés – amin minden évben dolgozom kicsit, de még van hova fejlődni. Talán ezért is állnak hozzám közelebb azok a könyvek és filmek, amelyek nem a habcsókos, mindenkit-mindenki-szeret hangulatot hozzák, hanem a karácsony kesernyés, vicces, nagyon is valós arcát mutatják.

Épp ezért örültem, amikor megláttam, hogy a kedvenc krimiíróim karácsonyi válogatással rukkoltak elő. Gondoltam, az ünnepi feszkót ennél stílusosabban nem is lehetne levezetni – valljuk be, nincs ember, aki ne kerülne legalább egyszer gyilkos hangulatba ilyenkor.

Elsőként Cserháti Éva *Tíz kicsi vércsepp* című történetébe vetettem bele magam. Már a szállingózó hópihe narrációjánál elvesztem, aztán jött a vidéki Anglia, a K.É.Z. csapat Adminja, Agatha Christie és a személyes kedvencem, a *Tíz kicsi néger* (igen, így olvastam tizenhárom évesen, nekem így marad). Spoiler nélkül: minden AC-rajongónak kötelező, izgalmas új részletekkel.

Ezután Mészöly Ágnes novellája következett, ahol felbukkan a tinédzser Gota. Imádom az ilyen eredettörténeteket – jó volt látni, honnan indul ez a kotnyeles kiscsaj, akit a *Rókabércből* már felnőttként ismerhetünk. A 80-as évekbeli dalszövegek pedig tökéletes retro hangulatot adnak.

Pálmai-Lantos Éva *Maritája* egzotikusabb terepre visz: itt nem gyilkosság, hanem egy eltűnt festmény a központi rejtély. Ha sikerül követni a spanyol rokonságot, izgalmas nyomozás vár ránk, ahol a családi szálak is szépen kibomlanak.

Zajácz D. Zoltán *Északi fénye* Svédországba repít, ahol a sarki fény mellé természetesen egy gyilkosság is jár. Greta és Mads pedig nem bírják ki, hogy ne segítsenek a helyieknek.

Mészáros Dorka *Karácsony a nagy házban* című története klasszikus whodunnit: elzárt ház, hóvihar, gyilkosság, és Toni akinek a saját családjában kell rendet tennie.

A legnagyobb meglepetés Hidas Bence "Bosszú három lapban" című novellája volt, amely az 1920-as évekbe repít. A történelmi és irodalmi igényesség, a háromdimenziós karakterek és a finom társadalomkritika Poe kevésbé elborult világát idézik

23/12/2025

Küldöm mindenkinek aki épp a bejglivel vagy a töltöttkáposztával küzd!
Ha reped, hadd repedjen!
A tökéletlen az új tökéletes ❤️

19/12/2025

Karin Smirnoff svéd írónő 54 évesen írta meg első regényét, melyben megteremtette janakippo karakterét és a trilógiára jellemző sötét hangulatot és rendhagyó nyelvezetet. Kellett némi idő, hogy ráálljon az agyam a szikár, rövid mondatokból álló és jelzőket, írásjeleket és nagybetűket egyáltalán nem tartalmazó szövegre, de nagyjából 5 oldal után bemászott ez a nyers stílus a bőröm alá, és tudtam, hogy új kedvencet avatok. Persze azonnal vettem is folytatásokat, és egyben ledaráltam – ezt azért inkább csak hardcore olvasóknak ajánlom, akik bírják a tömény nyomasztást.
A trilógia középpontjában a harmincas éveiben járó janakippo áll, aki visszatér északi szülőfalujába, hogy szembenézzen múltjával, az ivásba menekülő ikertestvérével és a generációkon átívelő traumákkal. A regények kendőzetlenül mutatják be a családon belüli erőszakot, az alkoholizmus pusztító hatását és a vidéki, zárt közösségek sötét titkait.
A dermesztő hideg nemcsak a zord időjárásban, de a rideg, bántalmazó emberi kapcsolatokban is visszaköszön, tényleg szinte vacogtam, annyira fájdalmas volt a főszereplő gyermekkoráról olvasni
Smirdoff azonban nem csupán történetet mesél, hanem tükröt tart – megmutatja, hogyan öröklődnek a minták, hogyan lehet túlélni, és hogyan lehet újraértelmezni önmagunkat. A temérdek rossz után a harmadik kötet végére felcsillan egy halvány reményfonal, hogy a művészet által jana is gyógyulásra lel.
A három kötet egyszerre volt megrázó és felszabadító élmény, olyan, ami nyomot hagy, nem engedi, hogy közömbösen csukjuk be a könyvet.
☝Elsősorban azoknak ajánlom, akik nem félnek szembenézni a sötétséggel, mert tudják, hogy a megértés és az önismeret végül fényt hoz.

Olvasófotel

30/03/2026

29/03/2026

24/02/2026

20/02/2026

11/02/2026

23/01/2026

19/01/2026

16/01/2026

04/01/2026

28/12/2025

23/12/2025

19/12/2025

Dirección

Página web

Notificaciones

Atajos

Compartir

Categoría