Mészáros Andrea pszichoterapeuta, pár- és szexuálpszichológus

29/11/2025

„Randizunk, üzengetünk, együtt töltjük a hétvégéket… de ha megkérdezik, együtt vagyunk-e, hirtelen zavarba jövünk.”
Ismerős érzés? Akkor lehet, hogy te is egy situationshipben vagy – abban a modern „kapcsolat-nemkapcsolatban”, ami egyszerre ad közelséget és tart bizonytalanságban. 🙄

A situationship veszélyesen kényelmes: minden kapcsolatszerű dolog adott… csak épp a biztonság, a keret, a kimondott szándék nincs.
És ez pont elég ahhoz, hogy belecsússzunk, de ne tudjuk, merre tartunk.

Kíváncsi vagyok:
👉 Te voltál már olyan helyzetben, ahol „minden is” történt köztetek, csak épp a státusz nem volt kimondva?
👉 Mit éreztél benne? Biztonságot vagy bizonytalanságot?
👉 Szerinted ki szokta először kezdeményezni a „beszéljük meg, mi ez köztünk” típusú beszélgetést?

Írd meg kommentben — nagyon érdekel, mások hogyan élték meg ezt a tipikus, mégis tabusított helyzetet. 💬👇

19/11/2025

Az online társkeresés évek óta a szinglik első számú ismerkedési terepe: gyors, kényelmes, de sokszor felszínes és kiábrándító. Sokan érzik úgy, hogy a „jobbra-balra húzogatás” egy végtelen körforgás, miközben a való életben alig adódnak spontán találkozások. Innen jön a kérdés: merre induljon az, aki szeretne kiszabadulni az online csapdából, és hogyan lehet egyáltalán észrevenni az új lehetőségeket – legyen az egy futóklub, közösségi esemény vagy bármilyen természetesebb találkozási helyzet? Erről beszélgettünk tegnap a Mozaik műsorban.

Számomra továbbra is az látszik, hogy az offline ismerkedésben kevesebb a sérülés. Az élő találkozások során jelen van a hang, a tekintet, a nonverbális jelzés – mindaz, ami emberivé és őszintébbé teszi a kapcsolódást. A ghosting is jóval ritkább, hiszen a két embert valamilyen közeg vagy tevékenység már eleve összeköti, és sokkal természetesebb módon épül ki a bizalom.

Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy az offline ismerkedésre való igény ne váljon stigmává. Nem visszalépés, nem „kudarcos online próbálkozás”, hanem egyszerűen egy másik stratégia, amely sok emberhez jobban illik. Az online és offline nem versenytársak: sokaknál a kettő kombinációja működik. De sokaknak az is elég, ha végre engedélyt adnak maguknak arra, hogy nem kötelességük szeretni az appokat.

Az offline terek ráadásul gyakran láthatatlanok, mert nem „randiszituációként” gondolunk rájuk: egy futóedzés, egy workshop, egy társasjáték-est vagy egy közösségi előadás mind olyan hely, ahol természetes módon indulhat egy beszélgetés. Az ismerkedés nagy része nem a romantikus színpadon zajlik, hanem a hétköznapi helyzetekben, ahol egyszerűen jelen vagyunk.

Végső soron nem a terep a döntő, hanem az, hogy milyen belső állapotból kapcsolódunk. Az érzelmi jelenlét, a nyitottság és a valódi figyelem sokkal többet számít, mint hogy appon vagy offline indul-e valami. Az pedig, hogy valaki inkább az élő találkozásokban bízik, teljesen természetes — és nem kell, hogy bárki ezt szégyenérzetként hordozza.

18/11/2025

A sématerápiában újra és újra előkerül, mennyire meghatározó, hogy biztonságos vagy nem biztonságos emberekhez kapcsolódunk-e. A kapcsolataink minősége nem csak a jelenünket formálja, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat önmagunkkal. A biztonságos emberek kiszámíthatóak, érzelmileg elérhetőek és hitelesek. Nem szégyenítenek, nem bizonytalanítanak el, nem játszmáznak. Meghallgatnak, reagálnak, képesek együtt érezni, és tiszteletben tartják a határainkat. Szavaikra lehet számítani, tetteik összhangban vannak a mondanivalójukkal, és jelenlétük megnyugtató: mellettük nem kell védekeznünk. A nem biztonságos emberek ezzel szemben sokszor kiszámíthatatlanul működnek: egyszer közel húznak, máskor eltávolodnak, vagy éppen érzelmileg nehezen elérhetőek. Előfordulhat, hogy kritikusak, kontrollálók vagy bűntudatkeltők, és a saját igényeik, félelmeik vagy rendezetlen mintáik határozzák meg a reakcióikat. A velük való kapcsolat gyakran bizonytalanságot, feszültséget vagy túlzott alkalmazkodást szül. Nem azért, mert rossz emberek lennének, hanem mert az ő sémáik és megküzdési módjaik is sérültek. A felismerés mégis kulcsfontosságú: ha megértjük, kik mellett érezzük magunkat valóban biztonságban, megtanuljuk egyre tisztábban látni a saját szükségleteinket is. A biztonságos kapcsolatok nem tökéletesek, de teret adnak a növekedésnek, a nyugodt közelségnek és annak, hogy önmagunk lehessünk. És ez az, amihez mindannyiunknak joga van.

12/11/2025

Felelős vagy hibás? 🤔
Sok kapcsolatban, amikor valami elromlik, automatikusan a „ki a hibás?” kérdés merül fel.
De ez a kérdés zsákutca. Mert a hiba keresése mindig a múltba visz, a felelősség viszont a jelenbe — és lehetőséget ad a változásra.
👉 A hiba azt sugallja: valaki rossz, valamit elrontott, és most bűnhődnie kell.
A hiba megbélyegez, beszűkít, távolít.
A védekezés és a támadás terepe.
👉 A felelősség ezzel szemben azt jelenti: felismerem, hogy hatással vagyok a helyzetre.
Nem hibás vagyok, hanem részem van benne — és ezért tehetek is érte.
A felelősség mozgásteret ad, erőt, szabadságot, növekedést.
Egy kapcsolatban nem arról van szó, ki a hibás.
Hanem arról, ki az, aki képes felelősséget vállalni önmagáért, az érzéseiért, a tetteiért.
Aki nem bűnbakot keres, hanem kapcsolódni akar. 💛

08/11/2025

💥 Amikor nem beszélek róla – hanem megjátszom.
Sok párkapcsolat ott akad el a valódi intimitás felé vezető úton, hogy az egyik (vagy mindkét) fél acting out-tal reagál.
Ez azt jelenti: nem a fájdalmamat, félelmemet vagy sérülékenységemet fejezem ki — hanem cselekszem helyette.
👉 Elfordulok.
👉 Visszatámadok.
👉 Flörtölök mással, hogy érezze, milyen fájdalmat okozott.
👉 Megbüntetem hallgatással.
👉 „Jelenetet rendezek”, hogy eltereljem a figyelmet a valódi érzéseimről.
👉 Vagy a másikra hárítom a felelősséget: „Te miattad érzem ezt!”
Az acting out pillanatnyilag megkönnyebbülést ad, de távol tart attól, hogy megértsük egymást.
A kapcsolat mélysége ott kezdődik, ahol végre nem a viselkedés beszél helyettünk, hanem mi magunk.
💬 Kérdés neked: mikor vetted észre magadon, hogy inkább eljátszod, mint kimondod, ami fáj?

07/11/2025

🇭🇺
Néha az élet pontosan oda visz, ahol a legkevésbé számítasz rá… és mégis – ott van a helyed.
Pszichoterapeutaként nap mint nap dolgozom nőkkel, akik szégyennel, bizonytalansággal, a testük elfogadásával küzdenek.
És most, meglepő módon, a történetem túllépett a terápiás szobán.
Belevágtam valami újba – a PlaDeo megalkotásába és piacra hozatalába.
Egy olyan termékbe, ami nemcsak a testért van, hanem a lélek felszabadításáért is.
Azokért a nőkért, akik néha „túl soknak” vagy „nem elégnek” érzik magukat,
akik félnek a testszagtól, a közelségtől, az intimitástól.
Ma már tudom: erre is van megoldás.
Nem kell többé bujkálni. Nem kell sietve zuhanyozni.
Ez a szabadság – önazonosan, természetesen, szabadon létezni. 💙
A terápiától a szabadságig.

🇷🇴
Uneori viața te duce exact acolo unde nu te așteptai... și totuși e locul potrivit.
Sunt psihoterapeut, lucrez zilnic cu femei care se luptă cu rușinea, cu neîncrederea, cu imaginea corpului lor.
Și azi, în mod surprinzător, povestea mea merge dincolo de cabinet.
Am intrat într-o nouă aventură – lansarea PlaDeo, un produs creat pentru corp, dar care eliberează și sufletul.
Pentru femeile care se simt „prea mult” sau „nu destul”, pentru cele care se tem de miros, de apropiere, de intimitate.
Astăzi pot spune: există soluții și pentru asta.
Nu mai e nevoie să te ascunzi. Nu mai e nevoie să te grăbești la duș.
E libertatea de a fi tu – naturală, încrezătoare, autentică. 💙
De la terapie la libertate.

21/10/2025

„Néha úgy érzem, mintha csak akkor lennék rendben, ha a másik is az.”

Ismerős az érzés?
Amikor a párod rosszkedvű, te is azzá válsz.
Ha ő elégedetlen, te hirtelen összezuhansz, és azonnal azon kezdesz gondolkodni, mit rontottál el.
Mintha a kettőtök között nem lenne határ, és a saját érzéseid is tőle függnének.

Ez az Összeolvadtság–értetlenség séma egyik jele.
Gyakran kényszeres gondolatok, megfelelési vágy és szorongás kíséri – mert valahol mélyen az a hit munkál:
„Ha a másik nincs jól, én sem lehetek az.”

Pedig az autonómia nem önzés.
Megtanulni külön lenni, mégis kapcsolódni – ez az egyik legnagyobb lépés a belső szabadság felé. 💛

👉 Vajon melyik kötődési forma jellemző erre a sèmára?

16/10/2025

„Anya, te ezt nem érted…” – „Bezzeg a mi időnkben…”
Ismerős mondatok?

Egyik oldalon a szülő, aki csak jót akar, de minden tanácsa „okoskodásnak” tűnik.
A másikon a fiatal, aki csak önállóan szeretne dönteni – és úgy érzi, sosem hallják meg igazán.

Sok családban már nem is az a baj, hogy nincs szeretet… hanem hogy nem ugyanazon a nyelven beszélünk.
A technológia, a más tempójú világ, az eltérő értékrendek és elvárások közé csendben ékelődik be az, amit „generációs szakadéknak” hívunk.

Pedig van híd a nemzedékek között — csak tudni kell, hogyan építsük újra.
Erről beszélgettem a legutóbbi interjúmban: miért távolodunk el egymástól, és mit tehetünk, hogy újra meghalljuk a másikat.

👉 Olvasd el itt:

https://www.e-nepujsag.ro/articles/mi-okozza-es-hogyan-hidalhatjuk-at?fbclid=PAT01DUANdvC5leHRuA2FlbQIxMAABpwIZKqGk3nlIYEXw46qHs0twftyEmdE93xJSY3ryEdR-9iRpOV3a1nLykzET_aem_T5X9Eum79pvkoBRUmxgm1Q

Mi okozza, és hogyan hidalhatjuk át?

15/10/2025

„A pénz számolva, az asszony verve.”
Egy mondás, ami nemcsak szavakat hordoz – örökséget is.

Régi paraszti bölcsesség ez, amit sokan félig tréfából idéznek, de mögötte ott egy egész világlátás:
a férfi feladata volt a rend, a kontroll, a fegyelem – a pénzben, a házban, és sajnos, a kapcsolatban is.
A hit, hogy „aki szeret, az irányít” – mélyen beépült generációkon át.

A fiúk látták, hogy az apa ural, így tanulták meg, hogy a férfi értéke az erőben rejlik.
A lányok pedig azt, hogy a szeretet ára a tűrés.
És így adódott tovább – nem rosszindulatból, hanem mintából.

Ez az örökség ma is ott él sok kapcsolatban, apró mozdulatokban, elvárásokban, hallgatásokban.
De ha ránézünk, megérthetjük, honnan jövünk, és eldönthetjük, hogy mit nem akarunk továbbvinni.

13/10/2025

Kolozsváron jártam, ahol sz*****is nevelést tartottam fiataloknak.
Egészen más ez ma, mint akár néhány évvel ezelőtt volt. A gyerekek sokat tudnak – vagy legalábbis azt hiszik, hogy tudnak. Az információ elérhető, de nem mindig éretten értelmezik.
A fejlődésük gyors, sokszor túlságosan is, és ez veszélyessé válhat, ha nincsenek megfelelően kísérve, ha nincs, akivel nyíltan, biztonságban beszélgethetnek.

A szexualitásról ma is sok családban tabu beszélni – pedig a csend nem véd meg senkit.
Az őszinte párbeszéd viszont igen. 💬

„Ti mit gondoltok, ma mennyire tabu még ez a téma?

22/09/2025

„A medve nem játék, a veréb nem madár, a nő nem ember.”

Ezt a székely mondást sokan hallották már, és sajnos gyakran félre is értelmezik. Erről kérdezett Mihalec Gábor.

Szomorú, hogy nem egy családban úgy él tovább, mintha azt jelentené: a nőnek nincs szava, alsóbbrendű a férfinál.

Pedig a félreértelmezés hátterében nem maga a mondás áll, hanem az a társadalmi közeg, amelyben hosszú ideig a fiút és a férfit többre tartották a lánynál és a nőnél.
Régen a fiúgyermek volt a család örököse és „támasza”, a lány pedig „más portáját gazdagította”. A kollektivizmus idején a munkásnők több szabadnapot kaptak, ha fiút szültek, mert őt a jövő termelőjeként, nagyobb dicsőségként értékelték. A paraszti, falusi közösségekben a fiú örökölte a földet, a nevet, ő „vitte tovább a családot”. A lányokat gyakran „másnak nevelték”, hiszen férjhez kellett menniük.
Ezek a szokások és különbségtételek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a mondást sokan megalázó, kirekesztő üzenetként hallják.

Érdemes azonban emlékezni arra, hogy a szólás eredetileg nem lenéző, hanem játékos, paradox túlzás volt:

„A medve nem játék” → mert sokkal veszélyesebb annál.

„A veréb nem madár” → olyan kicsi és jelentéktelen, hogy szinte kivétel.

„A nő nem ember” → nem „csak ember”, hanem annál több, titokzatosabb, különlegesebb.

Vagyis a mondás eredetileg inkább mosolyra fakasztó, székely humorral fűszerezett túlzás volt – de a régi társadalmi különbségek miatt mára sokszor keserű felhangot kap.

13/09/2025

💬 „Egyszer megmondtam, hogy szeretem, majd szólok, ha változik valami.” – Mihalec Gábor kérdezett erről a székely mondásról.

Nevetünk rajta. De közben hány nő sírja tele a párnáját emiatt a „humoros igazság” miatt?

Ez nem csak tréfa. Ez érzelmi örökség. Apáról fiúra szállt, generációk hordozzák: a férfi kimondja egyszer, a nőnek pedig elég legyen örökre.

De a valóság?
👉 Egy nőnek nem információra van szüksége, hanem érzésre.
👉 Nem elég tudni, hogy szeretnek – érezni kell, újra és újra, a mindennapok apró jelzéseiben.
👉 A kapcsolatok nem egyszeri kijelentéseken állnak, hanem azon, hogy nap mint nap érezzük: fontosak vagyunk.

Ez a mondás tehát nem ártatlan folklór. Hanem egy olyan minta, ami távolságot teremt a kapcsolatokban.

És a kérdés:
📌 Te a párodnak gyakran mondod, hogy szereted?