15/02/2022
"Nem teszem meg időben, amit szeretnék..."
"Lefagytam..."
Drága Lelkek,
Sokunknak lehet ismerős az az érzés, amikor tudjuk, érezzük, hogy tennünk, mondanunk kellene valamit, de ahelyett, hogy lépnénk, mégis lefagyunk, nem cselekszünk, nem szólalunk meg, filmként nézzük, ami körülöttünk zajlik, majd sokkal később, amikor már elcsendesedett a helyzet, játszuk újra fejben és bántjuk magunkat, amiért nem tettük meg, ami egyébként belülről jött indíttatásként. Vagy épp annak ellenkezőjét tettük...
Az, amit ilyenkor átélünk, egy trauma response, vagyis egy olyan reakció, ami egy gyermekként és/vagy előző életben átélt helyzetet kapcsolgat bennünk újra és újra. Ezek tipikusan annak tükrei, hogy bizonyosan voltak olyan pillanatok, amikben annyira megdermedtünk, hogy a cselekvés vagy beszéd megakad, s ha ez olyan helyzetben és erővel történik, képes egész életünkben nyomot hagyni.
Ez lehet a legártatlanabbnak tűnő dolog is, amikor a szülő vagy a környezet a gyermek számára egy teljesen váratlan jelzést, reakciót ad le valamire és a megnyilvánulás folyamata a gyermekben megtorpan. (Kinevetik, leszidják, hirtelen ráförmednek, stb) Ez elég akár, hogy egyszer megtörténjen, vagy olykor többször, módszeresen nyesegetik a gyermek megnyilvánulásait, a skála széles. Ennek eredményeképpen számos blokk és sérülés alakul ki, ez lehet közülük az egyik. Számtalan gyerekkorban átélt élmény hordozhatja ennek a hangsúlyát, sokszor anélkül, hogy észrevennénk. A hezitálás, a döntésképtelenség, a cselekvés helyetti passzivitás, a némaság, amikor pedig meg kell szólalnunk, főleg saját magunkért...s nem tudjuk megtenni.
S hol jön ez ide?...
Bármilyen párkapcsolati energiában is vagyunk, akár Ikerláng, akár nem, mindegyik belső kivetüléseink tükre s azért éljük, azért vagyunk benne, hogy meglássuk saját sérüléseinket. A tehetetlenség, a szótlanság, a némaság, a magunkért való felállás hiánya mind annak igen beszédes lenyomata, hogy a bennünk Egyként működő Feminin/Nő energia, vagyis az Érzelmeink, nem működnek összhangban a bennünk élő Maszkulin/Férfi energiával, a Cselekvéssel - s így kívűl is meg fogjuk magunknak jeleníteni ezt. A kapocs, az Egyként működés megtört, a Maszkulin nem követi le a Feminint, a Férfi nem teljesíti, amire a Nő vágyik. De ez belőlünk fakad, belőlünk indul mindig. Ha a mi belső kapcsolódásunk sérült az érzelmeink és cselekvéseink között, akkor ez minden emberi kapcsolatunkban visszaköszön ott és olyan módon, ami maga a sérülés.
Egyszerű és apró dolgokon is fülön csíphetjük ezt a mintázatot, és sokszor nem is gondolnánk, mennyi napi szintű dologban benne van. Sokan gondolhatják magukról ilyenkor, hogy ááá, csak lusta vagyok (s ez is lehet olykor a magyarázat... 😊), de van egy nagyon jól felismerhető, feszítő érzés ilyenkor az emberben...amiben megkülönböztethetjük a kettőt. Mert ha egyszerűen tényleg csak lusták vagyunk, az nem feszül belül. Ha feszül, akkor éppen lefagyásban vagyunk.
S mit lehet ezzel tenni? Először érdemes fülön csípni...
- Éhesek vagyunk, a hűtő tele, de képtelenek vagyunk felállni, odamenni és kivenni magunknak az ennivalót, inkább még újabb 2 órán át korog a gyomrunk.
- Tudjuk, hogy neki kellene kezdenünk végre egy határidős feladatnak, de csak tologatjuk magunk előtt, amíg végül a körmünkre nem ég.
- Fekszünk az ágyon, merül a telefon, a töltő pedig valahol egészen máshol van. Vagy addig matatunk, amíg már majdnem kikapcsol vagy le is merül teljesen, és csak akkor állunk fel, hogy töltőre tegyük - vagy már akkor sem.
- Halogatunk egy időpont foglalást, amiről pedig tudjuk, hogy jó lenne számunkra, (egy rég vágyott masszázs, kis lelki töltődés vagy akár csak végre elmenni az optikushoz, pedig hát ugye hónapok óta tervezgetjük, de sosem jutunk el, "hát ez van, na"...)
- Évek óta vágyunk valamire, ami talán nem is nagy dolog, mégis mindig elodázzuk a megvásárlását, egyéb okokra hivatkozva.
- Olyan helyzetben, amiben magunkért kellene kiállni, de lefagyunk, nem jönnek a szavak, tehetetlenül hallgatunk vagy kétségbeesésünkben értelmetlenségeket mondunk, és később, nyugodt fejjel újra játszuk magunkban a helyzetet, hogy mit kellett volna mondanunk. Ezeket a belső monológokat pedig képesek vagyunk akár hetekig pörgetni - de mégsem szólalunk meg a valóságban.
- Fázunk, de nem vesszük fel a sálat, sapkát, kesztyűt, mert "oh ugyan, mindjárt hazaérek...!"
Számtalan ilyen helyzetünk van, lehet, amiben nem teszünk magunkért, amiben a legegyszerűbb helyzetekben sem működünk Önmagunkkal együtt, s továbbmegyek, amiben magunkra hagyjuk, cserben hagyjuk saját magunkat. Nem tesszük meg még az alapvető dolgokat sem, amikre szükségünk lenne, nem állunk ki magunk mellett - lefagyunk. Mert egyszer valamikor azt a mintát láttuk, hogy nem tették meg értünk, hiába fáztunk, voltunk éhesek, hiába szerettünk volna mondani, kifejezni valamit, ami számunkra ott akkor fontos volt, belénk fojtották. Ezzel megtört a bizalom, a kapcsolat, a bennünk élő Férfi és Nő között, a Cselekvés nem tudta többé lekövetni az Érzelmeket és ennek eredményeképpen számtalan olyan helyzet adódhat aztán a saját életünkben is, amiben csak tolódnak s odázódnak a dolgok, ha pedig éles helyzetbe kerülünk, nem úgy reagálunk, ahogy belül valóban érzünk, nem jönnek a szavak és talán nem is reagálunk sehogyan. Ami miatt aztán később magunkat bántjuk.
A következő napokban olyan energia lesz a segítségünkre, ami megláttathatja velünk ezeket az önkorlátozó mechanizmusokat, megláthatjuk, hol vagyunk a saját magunk gátjai, miben és hogyan sérült az önérvényesítésünk, hol és hogyan korlátozzuk Önmagunk szabadságát. Hol ássuk alá a saját Teremtő erőnket, hol nem működünk együtt Önmagunkkal - akár azért is, mert úgy érezzük, igazán nem is érdemeljük meg?...
De ez nincs így. Ezt láttuk, ezt tanították meg nekünk magunkról - de ezek félrecsúszott nevelés szubjektív nézőpontjaiból fakadó, bennünk tovább elő, sérülésekké vált mintázatok, amikkel felnőttként magunkat szabotáljuk.
Figyeljétek az apró helyzeteket, a "lustaságotokat", vagy azt, hogy hol kapcsol be a "most nem, majd később..."
Bárhol tapasztaljátok ezeket a reakciókat magatokban, ott van elrejtve a saját Erőtök cselekvésének kulcsa.
A következő néhány napban ennek fátylait lebbentik meg bennünk, figyeljétek, hallgassátok a belsőtök párbeszédeit. A gyógyulás mindig a felismeréssel kezdődik...
Nagy szeretettel mindannyiunknak,
Ila ❤
Nektek milyen hasonló dolog jut eszetekbe a saját életetekből? 😊
(Fotó: Isabel Miramontes)
