04/12/2025
Sok szülő fél a gyereke reakciójától:
attól, hogy hisztizni fog, földre veti magát, vagy hangosan tiltakozik. Ugyanakkor legalább ennyire tartunk a másik szülő megvető tekintetétől, a bolti néni rosszallásától, vagy attól, hogy mit gondolnak rólunk idegenek. Miközben ezekkel a félelmekkel küzdünk, könnyen elfelejtünk valami nagyon fontosat: a gyerek attól tanul szívesen, akihez kötődni tud. A legerősebb kötődés pedig nem elméleti tanításból, nem hosszas magyarázatokból alakul ki, hanem a konkrét, fizikai, közös játékban – ott, ahol a gyerek valódi figyelmet kap, ahol együtt nevetünk vele, ahol jelen vagyunk. Ez az otthoni, biztonságos környezet az, amely megalapozza, hogyan fog viselkedni más helyzetekben is.
Ha a gyerek otthon megtapasztalja a határokat és a következetességet, sokkal kisebb eséllyel borul ki a bolt közepén. A frusztrációkezelést nem idegen helyen fogja megtanulni – hanem nálunk, velünk. Ha például a boltban rendszeresek a kiborulások, érdemes egy időre elkerülni az ilyen helyzeteket. Nem büntetésből, hanem azért, mert a gyereknek előbb otthon kell elsajátítania azt, hogyan működnek a szabályok. Ehhez pedig az kell, hogy a szülő a hétköznapokban is következetes legyen: nemet mondjon az ebéd előtti édességre, a második kocka csokira, a hidegben a tütü szoknyára. A gyerek így tapasztalja meg, hogy a világ nem dől össze attól, ha valamire nemet mondanak.
A következetességet mindig a szülőnek kell vállalnia. Nem a gyerek feladata, hogy elsőre megértse vagy elfogadja, hanem az, hogy megélje a helyzetet. A mi feladatunk kitartani a határok mellett, akkor is, ha a gyerek tiltakozik. A „nem” nem szeretetlenség, hanem a biztonság egyik formája. A határok nem korlátoznak, hanem támaszt adnak. A gyerek pedig abból tanul, amit nap mint nap otthon megél: szeretetből, odafigyelésből, közös játékból és következetes támogatásból. Ha mindez megvan, akkor a boltban is sokkal könnyebb lesz – neki is, nekünk is.
