14/07/2025
Édes Istenem! Ilyen és ehhez hasonló dolgokat egyetlen gyermeknek sem lenne szabad átélnie ! 😥
Éhesek voltunk!
Cserdiben, ahol felnőttem. Én voltam a legvékonyabb, mindig engem engedtek le a kútba. A dögkút az a hely, ahova az elhullott állatok tetemeit dobják. Volt a közelben sertéstelep, marhatelep, főleg onnan kerültek az állatok a kútba. Nyilván a betegek, fertőzöttek, tehát olyanok, amelyek elméletileg emberi fogyasztásra alkalmatlanok. Na, mi azt ettük. Volt figyelőszolgálat. Lesték, hogy mikor érkezik friss dög a kútba. Aztán jöttek értem, kötél a derékra, és leeresztettek. Volt, hogy sokáig nem hullott el egyetlen állat sem. Olyankor megettük a régi húst is. Éhesek voltunkAz első leeresztésem félelmetes volt. 12-13 éves voltam. Ráengedtek egy nagy marhára, de már elég régi lehetett, mert egyből beleszakadtam. Azt hittem, hogy a halottak húznak lefele, és meghalok én is. Sírva üvöltöttem, hogy szedjenek már ki. Kiröhögtek. Nem volt cipőm sem. Mezitláb, klottgatyában szakadtam bele a tehénbe. A bordái szanaszét vágták a lábamat.Az ember bármit képes megszokni. Idővel már büszke is voltam magamra, hogy én lent a kútban is ügyesen meg tudok nyúzni egy marhát. Meg darabolni, hogy fel bírják húzni a nagyobbak. Aztán sütöttünk, főztünk belőle, meg csináltunk kolbászt is. A bőröket meg eladtuk.
Egy ilyen dögkút 4-5 méter mély volt, az átmérője valamivel kisebb. Sötét volt lent, és télen is nyirkos, fülledt melegség, meg förtelmes rothadó szag.Hiába kötötted be az arcodat, a szagok átjárták az orrodat, szádat, tüdődet is. A szagok, a gázok, átjárták az egész lényedet. Kivül is, belül is. Nem is tudom, hogyan éltem túl a fertőzéseket. A lábaim szinte rohadtak. Tele voltak állandóan mély, gennyedző sebekkel. Otthon még szappan se nagyon volt. Csak lavor és hideg víz. Ha szedtünk fát, akkor meleg is. De általában a közeli kanálisba jártunk fürdeni.
Mi négyen voltunk testvérek. Egy pár cipőnk volt és két alsónadrágunk. Felváltva hordtuk. 17 éves koromban apám kapott munkát. Bányász lett. Azután már kicsit jobban éltünk. A dögkutakat már megszüntette az állam. Nincsenek. Csak bennem. Mostanában kezdem feldolgozni magamban ezt az egészet. Talán ezért is beszélek róla. Eddig nem tudtam.
/ Részlet M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv című könyvéből; Athenaeum Kiadó, 2017. /
