28/10/2025
Legutóbb arról írtam, mi történik, amikor egy gyerek az osztályban „jó példává” válik,
egy másik pedig „problémás szerepet” kap.
Most – ahogy ígértem – jövök a folytatással:
hogyan veheti észre a szülő, ha valami nincs rendben – akár az iskolában, akár otthon.
1️⃣ Honnan láthatja a pedagógus, hogy baj van – akár az iskolában, akár otthon?
A „túl sok fény, túl sok árnyék” jelensége nem mindig látványos.
Sokszor észrevétlenül épül be az osztály légkörébe: egy pillantás, egy dicséret, egy sóhaj — és a gyerekek pontosan tudják, ki a „jó”, és ki a „nehéz” gyerek.
👀 Apró, de beszédes jelek:
• Amikor egy gyerek megszólal, a többiek összenéznek, elnevetik magukat, vagy elfordulnak.
• A „jó példának” tartott tanuló körül csönd lesz, ha hibázik – mert a többiek már nem tudják, hogyan reagáljanak rá.
• A „nehéz” gyereket gyakran emlegetik mások szülei: „Már megint vele volt baj.”
• A dicséret mindig ugyanazoknak jut – mások legfeljebb a háttérben maradnak.
• A tanár egyre kevesebb pozitív dolgot tud mondani bizonyos gyerekekről, vagy gyakran a viselkedésükre, nem az erősségeikre fókuszál.
2️⃣ Honnan láthatja a szülő, hogy baj van – akár az iskolában, vagy akár otthon?
Nem mindig könnyű észrevenni, ha a gyerek lelkében elbillen valami.
Sokszor nem panaszkodik, csak változik – apránként, észrevétlenül.
De vannak jelek, amik árulkodóak lehetnek, ha elég figyelmesek vagyunk.
👀 1. Megváltozik a viselkedése
A korábban nyitott, beszédes gyerek elhallgat, vagy szokatlanul ingerlékeny lesz.
A csendes gyerek hirtelen túl aktív, „bohóckodó” – mintha rejteni próbálna valamit.
Egyre többször hangzik el: „Nem akarok iskolába menni.”
A reggeli indulásnál jön a hasfájás, fejfájás, sírás – majd hétvégén „minden rendben van”.
👉 Ezek gyakran szorongásos reakciók, nem „hiszti”.
📝 2. Változik a teljesítmény és a motiváció
A gyerek, aki korábban szeretett tanulni, hirtelen elutasító lesz: „Úgyis mindegy, mit csinálok.”
Vagy épp ellenkezőleg: túlteljesít, tökéletes akar lenni, fél a hibától.
Sok szülő ilyenkor büszke („milyen szorgalmas lett!”), de belül a gyerek retteg attól, hogy elveszíti az elismerést.
👉 Az egyik véglet a feladás, a másik a túlkompenzálás – mindkettő ugyanarról szól: félelemről.
---
💬 3. Megváltozik a társas viszonya
A gyerek, aki korábban beszélt a barátairól, most nem említ neveket, „senki sincs”, „nem tudom”.
Vagy arról mesél, hogy „mindenki csak Annát szereti”, „velem senki nem ül egy padba”, „nem választanak be a csapatba”.
Ha a gyerek nemcsak szomorú, hanem szégyelli is magát, az különösen fájdalmas jel.
👉 A kirekesztettség és a láthatatlanság ugyanúgy sérülés, mint a nyílt bántás.
🏠 4. Otthon is eltolódik az egyensúly
Az egyik testvér folyton dicséretet kap, a másik „problémás” lesz – észrevétlenül, jó szándékból.
A „jó gyerek” szorong, hogy hibázhat, a „nehéz gyerek” pedig befelé fordul vagy lázadni kezd.
Ha bármelyik gyerekről gyakrabban beszélünk a másik előtt, mint vele, az már egy apró, de fontos jelzés.
👉 A család dinamikája sokszor tükröződik vissza az iskolai kapcsolatokban – és fordítva is.
3️⃣ Miért nehéz ezt észrevenni?
Mert a legtöbben jót akarunk, csak közben észrevétlenül torzul a fókusz.
A „kedvenc” gyereket védenénk, a „nehéz” gyereknek meg túl hamar elfogy a türelem.
És ha ehhez még otthoni feszültségek is társulnak, a gyerek kettős fronton harcol:
egyik helyen megfelelni próbál, a másikon bizonyítani.
4️⃣ Mit tehetünk – hogy ne nőjön túl a fény és az árnyék?
🎓 Pedagógusként:
🔍 Figyeljük a testbeszédet.
Néha a legfontosabb jel nem hangzik el szavakkal.
A félrenéző tekintet, a lesütött szem, a visszahúzódó testtartás többet mond, mint egy jegy vagy fegyelmi figyelmeztetés.
🪞 Gyakoroljunk önreflexiót.
Kérdezzük meg magunktól:
„Kinek adok most több figyelmet? Ki az, akit gyakrabban javítok ki?Hogyan teszem mindezt?
Néha egy rövid belső megállás is elég, hogy visszaálljon az egyensúly.
👂 Kérjünk visszajelzést.
Egy kolléga, iskolapszichológus vagy tanácsadó külső szemmel ráláthat, ha valakin túlzott nyomás van az osztályban.
Sok országban ez bevett gyakorlat: „peer observation” – kollégák figyelik egymás óráit, nem ellenőrzésként, hanem támogatásként.
💬 Beszéljünk a gyerekekkel is.
Nem feltétlenül csoportosan, hanem egy-egy rövid négyszemközti beszélgetés formájában:
„Hogy érzed magad a többiekkel? Van, akihez nehezebb kapcsolódni?”
Ezek a beszélgetések sokszor megelőznek nagyobb bajokat.
🤝 Szóljunk a szülőnek időben.
Mielőtt a helyzet elmérgesedik, egy korai, együttérző jelzés („valahogy nehezebb most a viszony, nézzük meg együtt”) sok konfliktust megelőzhet.
Nem vádként, hanem szövetségként.
👨👩👧 Szülőként:
👁️ Figyeljük a finom változásokat.
Ha a gyerek hirtelen nem akar iskolába menni, gyakran „megmagyarázhatatlan” hasfájása van, vagy nem mesél a napjáról — az mind üzenet.
💬 Adjunk teret az érzéseinek.
Nem kell rögtön megoldani: elég, ha meghalljuk.
„Értem, hogy ez rosszul esett” sokkal többet segít, mint „ne foglalkozz vele”.
🤲 Keressünk párbeszédet a pedagógussal.
Nem számonkérésként, hanem együttműködésként.
Egy-egy őszinte beszélgetés sokszor mindkét fél szemét megnyitja.
🧭 Ha elakadunk, kérjünk segítséget.
Iskolapszichológus, nevelési tanácsadó, vagy akár a gyermekorvos is segíthet abban, hogy merre induljunk tovább.
A lényeg: ne egyedül próbáljuk megoldani.
✨ A gyerekeknek nem „tökéletes” felnőttekre van szükségük, hanem olyanokra, akik képesek észrevenni, ha kibillen a mérleg. Ahol nemcsak a jó jegyet, hanem az egyensúlyt is értéknek tartjuk.
