01/10/2025
Te gyógyítód önmagad???
Elgondolkodtatóul egy kis történet.
"Itt ült velem szemben egy 14 éves kislány a szüleivel. Élsportoló. Ismerjük egymást, hiszen régóta járok a sportegyesülethez, hogy mentálisan és lelkileg segítsem a gyerekeket felkészülni a versenyekre.
Most előrelépési lehetőséget kapott. Egy ugrás, ami mások szemében aranykapu, de ő nemet mondott rá."
A szülők értetlenül álltak a döntése előtt.
Az anyukája azt mondta: „Nekem sosem volt lehetőségem semmire, a szüleim sokat dolgoztak, tanyán laktunk…”
Az apa pedig: „Én profi egyesületnél játszottam. Nem akartam, de apám nem kérdezett, vitt. Nem volt nem. Aztán megszerettem, a szenvedélyemmé vált.
Szenvedély... hümmögtem...
És most, hol a sport az életedből? Kérdeztem...
"Szívprobléma miatt abba kellett hagynom.”
Értem… micsoda véletlen. 🤷♀️
Ott ült előttem két szerető szülő. Láttam a hitet a szemükben, láttam, mennyire jót akarnak. De azt a jót, amit ők jónak gondolnak. És láttam a kislányt, aki először gőggel, majd végtelen elkeseredettséggel próbált érvelni.
Két felnőtt, akik a saját gyerekkoruk sebeit hozzák magukkal, egyik így, a másik úgy és köztük a gyermek, aki tükör. Tükör arra, ami bennük fáj. Ilyenkor legtöbben a tükröt kezdik el piszkálni, ha nem tetszik, amit látnak benne… pedig nem a tükör tehet arról, ha kocosnak látom benne magam, nem igaz?
A szülők be nem gyógyult sebei, a feldolgozatlan múlt szelíden, de makacsul visszaköszönhet a jelenben.
Nagyon vékony jégen táncolunk, amikor egy gyermek tehetségét próbáljuk felfedni. Valljuk be, néha kell a noszogatás. A tehetség nem bontja ki magát pusztán attól, hogy létezik, gondozni, támogatni kell.
De erőszakkal, elvárással, félelemmel, aggodalommal telve nem lehet életre hívni.
Bizalommal, megértéssel, szeretettel, példával igen. Nem, nem motiválatlanok ezek a mai fiatalok, szósincs ilyenről. Fontos felismerni, hogy valójában nem a motiváció hiánya miatt nem cselekszünk, hanem mert nem született még meg bennünk a döntés. A motiváció mulandó, hullámzó, és gyakran éppen a cselekvés közben érkezik meg. Nem az a dolgunk, hogy „motiválttá tegyük” a gyermekünket, hanem hogy biztonságos teret adjunk, irányt mutassunk a saját döntéseihez. Hogy megtapasztalja: szabad igent és nemet mondania. Mert a belső elhatározás mindig erősebb és tartósabb, mint bármilyen külső ösztönzés. A külső nyomás lehet, hogy eredményeket hoz rövid távon, de gyakran sérülésekhez, kiégéshez vagy korai feladásához vezet.
Még a legtudatosabb szülőknek is nehéz megtalálni az aranyközéputat. Hiszen miközben mindent szeretnénk megadni a gyermekünknek, közben kendőzetlenül szembe kell néznünk önmagunkkal is. A szülőség nem egyetlen pillanatban kezdődik el, nem akkor, amikor megszületik a gyermek, hanem egy életen át tartó folyamat. Minden nap, minden helyzet új tanulságot hoz, és mi magunk is folyamatosan szülővé válunk.
E két szülőben is ott lüktetett a jószándék, csak épp leárnyékolva a saját múltjuk által.
Az életben a lehetőségek jönnek-mennek. Néha azért mondunk nemet egy kapura, mert valahol belül tudjuk, ezzel mondunk igent valami másra. És gyakran csak utólag értjük meg, hogy a döntésünk volt a valódi előrelépés.
És a történet szépsége?
Hogy ez a két szülő nem ragadt bele a sértettségbe, nem kezdte el még erősebben tolni a gyereket. Hanem csodálatos módon álltak bele a saját önismereti munkájukba...
Amikor a szülő elkezdi feloldani a múltjának terheit, az nemcsak saját életében hoz felszabadulást, hanem a gyermekében is. Hiszen a gyerek, akár egy érzékeny hangvilla, rezdül minden kimondatlan feszülésre és oldódik minden megengedett békében. Ha szülő szembenéz önmagával, és megengedi magának a gyógyulást, akkor megszűnik az a rejtett „nyomás”, amit a gyermek addig tükörként hordozott. A gyerek viselkedése könnyebbé válik, szorongásai oldódnak, belső szabadsága nő. A gyerek talán nem tudja megfogalmazni: „Anya, apa, most könnyebb nekem, mert ti is könnyebbek vagytok” , az egész lénye reagál. Megjelenik a játékosság, a derű, a saját út keresésének bátorsága.
***
Én azt mondom semmi ne válljon a szenvedélyeddé, egyszerűen csak szeresd...
Érdekes, hogy a „szenvedély” szóban ott lapul a „szenved” gyökere. Valahol mélyen emlékeztetve minket arra, hogy amit túlzottan hajszolunk, az könnyen fájdalmassá, küzdelmessé válhat, pedig a valódi lendület nem a szenvedésből fakad, hanem abból, hogy amit teszünk, összhangban van velünk.
A szenvedély szó gyökere a latin passio, amely Jézus szenvedéstörténetét is jelöli. Érdemes elgondolkodni rajta: vajon akarjuk-e, hogy gyermekeink élete ‘passióvá’ váljon? Vagy inkább megengedjük, hogy amit tesznek, az örömből, játékból, kíváncsiságból, belső szabadságból fakadjon, mint mondjuk rollerezni eső után a tócsában?
Forrás: Internet
